Még kétszáz fő utcára (?)

A kabai cukorgyár
A kabai cukorgyár

Kaba – A kabai cukorgyár bezárása összességében több mint 400 munkahelyet veszélyeztet, hiszen veszélybe került a gyár területén szolgáltatást végző vállalkozások alkalmazottainak
munkahelye is.

Amint arról korábban már beszámoltunk, három ütemben összesen 220 dolgozó kerül
utcára a kabai cukorgyár bezárása miatt. A Napló értesülései szerint azonban
az üzem megszüntetése további kétszáz fő megélhetését is veszélyezteti, akik
a gyár területén szolgáltatást végző vállalkozások alkalmazottai.

"A tizenöt szolgáltató cég átmeneti érdekszövetséget hozott létre annak
érdekében, hogy a cukorgyár bezárása kapcsán uniós forrásból létrehozandó 3
milliárd forintos diverzifikációs alapból munkahely teremtési támogatáshoz jussanak
"
– mondta el a Naplónak Szilágyi Sándor, az "Érdekszövetség" közös
képviselője, aki szerint az intézkedés igazi vesztesei e szolgáltatók alkalmazottai.

Mint megtudtuk, a cukorgyár több mint tíz évvel ezelőtt bizonyos tevékenységeket
vállalkozásba adott, így például a parkfenntartást, a takarítást, a csomagolóüzemben
a gépkezelést, a készáruraktárban a targoncázást és bizonyos karbantartási feladatokat
is. Informátorunk szerint ha nem kapnak a folytatáshoz segítséget, a tizenötök
a legtöbb dolgozójuknak kénytelenek lesznek felmondani. A Napló úgy tudja, hogy
(bár az intézkedési terv még készül) az említett 3 milliárdos alapot a földművelésügyi
tárca kezeli majd.

P. A.



0Hozzászólás

Herzlichen Dank für Ihren Kommentar - dieser wird nach einer Prüfung von uns freigeschaltet. Beachten Sie, dass dies gerade an Wochenenden etwas länger dauern kann. Kommentare von registrierten Usern werden sofort freigeschaltet - hier registrieren!

Még 1000 karakter






hirdetés