2010.09.9 15:45; Frissítve: 2010.09.9 15:45


Vádemelés a tanácsnok ellen, mert életveszélyesen megfenyegette a minisztert

Vádat emeltek csütörtökön egy jobboldali, helyi politikus ellen, Finnországban, mert megfenyegette a bevándorlásügyi minisztert a Facebookon. Az ügyészség bejelentése szerint a fenyegetés mellett rágalmazással, és egy etnikai csoport elleni bűncselekményre való bátorítással is megvádolják a férfit, akinek nevét nem közölték.

A férfi a dél-finnországi Urjala város önkormányzatának helyettes tanácsnoka, és a sokat bírált jobboldali párt, az “Igaz Finnek” politikusa. A vád szerint létrehozott egy oldalt a Facebookon. Az oldal neve a következő volt: “Kész vagyok öt évet börtönben lenni Astrid Thors megöléséért”. Ő a bevándorlásügyi miniszter.

A miniszter azzal haragította magára a szélsőséges, rasszista csoportokat, hogy támogatását fejezte ki a bevándorlási program mellett, és nyilvánosan többször is kiállt a menedékkérők jogaiért. Most történik meg először Finnországban, hogy egy internetes közösségi oldalon tett kijelentésekből bírósági ügy lesz.
- Független Hírügynökség -


Cimkék:

Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Hideg idő – Mínusz 30 fok várható Szlovákia északi részén szombat éjjel
Pozsony, 2012. február 11., szombat (MTI) - Rendkívül hideg éjszaka várható Szlovákia északi régióiban [...] tovább »
Feltámadt egy megfagyott nő Oroszországban
Oroszország - Az oroszországi Perm városában egy halottnak nyilvánított nő beperelte a helyi mentősöket, [...] tovább »
Berlinale – Angelina Jolie vitát kavaró filmje a fesztiválon
Berlin, 2012. február 11., szombat (MTI) - Rendezőként vendégeskedik a Berlinalén Angelina Jolie, akinek filmje, [...] tovább »
Berlinale – Barbara: NDK-s időkben játszódó dráma Nina Hoss főszereplésével
Berlin, 2012. február 11., szombat (MTI) - Barbara címmel bemutatkozik a Berlinale versenyprogramjában az első [...] tovább »
Modern “hobbit ház” sárból, kőből és fából
Debrecen - Elszántság, kitartás, kreativitás és környezettudatosság jellemzi az ökolak megálmodóit. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása