2010.09.9 15:58; Frissítve: 2010.09.9 15:58


Lemondana a Korán-égetésről a lelkipásztor, ha az Obama-kormány kérné

Lemondana a Korán-égetésről a lelkipásztor, ha az Obama-kormány kérné
Kész elállni Korán-égetési tervének végrehajtásától Terry Jones, amennyiben az Obama-kormány erre kéri. Ezt maga a floridai lelkipásztort közölte csütörtökön.

A Dove World Outreach Center nevű kis, keresztény közösség vezetője azt mondta a USA Today című lapnak, hogy még nem vette fel a kapcsolatot sem a Fehér Házzal, sem a külüggyel, sem a Pentagonnal a szeptember 11-ei évfordulóra, szombatra tervezett Korán-égetéssel kapcsolatban.

“Ha üzenetet kapnánk tőlük, akkor gondolkodnánk a dolgon, amit egyébként most is teszünk. Nem hiszem, hogy egy tőlük jövő kérést figyelmen kívül kellene hagyni”- közölte a lelkipásztor. Barack Obama elnök csütörtökön arra figyelmeztetett, hogy a szombatra tervezett Korán-égetés után tömegesen jelentkeznének öngyilkos merénylőnek az al-Kaida szolgálatában.

Hillary Clinton külügyminiszter “szégyenletesnek” nevezte a Korán-égetés tervét, amerikai katonai parancsnokok pedig arra hívták fel a figyelmet, hogy a New Yorki és washingtoni terrortámadások kilencedik évfordulójára tervezett akció veszélybe sodorná az amerikai katonákat Irakban, Afganisztánban, Pakisztánban, illetve más muzulmán és nem muzulmán országokban.

Terry Jones, aki rendszeresen fegyverrel jár, azt mondta korábban: a Korán-égetés üzenet lenne az iszlamistáknak, hogy elérkezett az idő, amikor Amerikának új módon kell szembeszállnia a terrorizmussal. Jones egyébként nemzetközi Korán-égetést szeretne szeptember 11.én. 50 fősre becsült kisegyházának tagjai azonban szintén attól tartanak, hogy lelkipásztoruk akciója világméretű visszavágáshoz vezethet.
- Független Hírügynökség -



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK Nagyvilág
Hideg idő – Mínusz 30 fok várható Szlovákia északi részén szombat éjjel
Pozsony, 2012. február 11., szombat (MTI) - Rendkívül hideg éjszaka várható Szlovákia északi régióiban [...] tovább »
Feltámadt egy megfagyott nő Oroszországban
Oroszország - Az oroszországi Perm városában egy halottnak nyilvánított nő beperelte a helyi mentősöket, [...] tovább »
Berlinale – Angelina Jolie vitát kavaró filmje a fesztiválon
Berlin, 2012. február 11., szombat (MTI) - Rendezőként vendégeskedik a Berlinalén Angelina Jolie, akinek filmje, [...] tovább »
Berlinale – Barbara: NDK-s időkben játszódó dráma Nina Hoss főszereplésével
Berlin, 2012. február 11., szombat (MTI) - Barbara címmel bemutatkozik a Berlinale versenyprogramjában az első [...] tovább »
Modern “hobbit ház” sárból, kőből és fából
Debrecen - Elszántság, kitartás, kreativitás és környezettudatosság jellemzi az ökolak megálmodóit. tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása