Énekes István Emlékverseny csütörtöktől vasárnapig

Akt.:
Énekes István Emlékverseny csütörtöktől vasárnapig
Énekes István Emlékverseny csütörtöktől vasárnapig - © Fotó: Koppányi Szabolcs
Debrecen – Komor László és Molnár Dávid címvédőként vág neki az Énekesnek, de több éremesélyünk is van még az ifik országos viadalán, amelyre az előzetes nevezések alapján 100 körüli ifjú ökölvívó jelentkezett, mintegy 40 hazai klubból.

Lássuk a részleteket!

A DVSC 8 bokszolóval vág neki a február 13-16. közötti Énekes-emlékversenynek, amit Budapesten rendeznek hagyományosan az ifjúsági korú (17-18 éves) öklözők számára. Az sem meglepetés, hogy a korosztályos válogatottak számára ez komoly viadal, hiszen a keretbe kerülés szempontjából mindig jelentős az Énekesen elért eredmény. Lesz sajnos komoly hiányzónk is, mivel Kovács Dávid hónapok óta tartó betegeskedése ismét rosszabb fáziába érkezett és edzője úgy döntött, a hadházi tehetség érdekében nem viszi el őt a versenyre, inkább a rehabilitációra helyezik a hangsúlyt.

Kezdjük Dáviddal! A Kiskutyaként is ismert Kovács Dávidról írtuk már, hogy valami gyulladás lehet a szervezetében, ami miatt volt már kóházi kezelésen is 2013 végefelé. A tünetek között szerepelt kar bedagadás, láz, legyengülés is, de úgy tűnt, hogy rendbe jön. Ezt sejtettük abból is, hogy Salánki László edző a február eleji Bocskai ideje alatt külföldi szpárring partnert szerzett Dávidnak, akivel jót meccselt az egyik versenynap előtti déli órában. Aztán érkezett a hír, hogy Kiskutya mégsincs jól. Ő elindulna az Énekesen, de

Salánki Laci így kommentálta a dolgokat: – Én döntöttem úgy, hogy nem viszem el az Énekesre Dávidot. S ha vége, akkor személyesen fogom ismét kivizsgálásokra elvinni, hiszen ki kell derülnie végre, hogy mi a baja. Nem fogom őt magára hagyni, segítek neki amiben tudok, hogy ennek az egésznek a végére járjunk.

Kiskutya, neked gyógyulást kívánunk!

Lássuk kik azok, akik viszont képviselik ezúttal a DVSC-t.

Edzőként Salánki László lesz a srácokkal, de az utazókeretben lesz Rácsai András is, hiszen egyúttal az edzők számára fontos úgynevezett “csillagokat” lehet szerezni egy közeli továbbképzésen amin ő is részt vesz.

A DVSC versenyzői a 2014-es Énekes-emlékversenyen:

  • 64 kg: Kiss Gergő és Lázók József
  • 69 kg: Török Dávid és Tóth Zsombor
  • 75 kg: Kékesi Béla és Tóth Ádám
  • 91 kg: Molnár Dávid
  • +91 kg: Komor László

A fenti srácok közül csak Tóth Zsombi 1997-es (illetve Kovács Dávid lenne még, ha indulna), vagyis elsőéves ifi, a többiek mind 1996-os születésűek. 2013-ban Komor László és Molnár Dávid aranyérmes lett az Énekesen, míg Pukoli Renátó és Török Dávid dobogóra állhatott. Közülük hárman most is a DVSC keretét erősítik, a többiekről nem is beszélve…

Hajrá, DVSC!

– Koppányi Szabolcs –
dvscboxing.hu


Három sámsoni ifista az Énekesen
Hajdúsámson – A hagyományokhoz híven idén is megrendezik az Énekes István ifjúsági ökölvívó emlékversenyt Budapesten, a Gerevich Aladár Nemzeti Sportcsarnokban (Jégszínház Terem), ahol a Harangi Imre SE három ifjú kiváló versenyzője is kötelek közé lép.


Címkék: , , ,







hirdetés