mozi

2012.08.14. 12:14

Film készül a Gyász című előadás alapján

Budapest, 2012. augusztus 14., kedd (MTI) - Város alatti labirintusban forgat a Tünet Együttes: a Katona József Színházzal közösen bemutatott Gyász című előadás alapján táncfilmet készítenek Pohárnok Gergely operatőr és a Laokoon Film közreműködésével.

Budapest, 2012. augusztus 14., kedd (MTI) - Város alatti labirintusban forgat a Tünet Együttes: a Katona József Színházzal közösen bemutatott Gyász című előadás alapján táncfilmet készítenek Pohárnok Gergely operatőr és a Laokoon Film közreműködésével.A Gyászfilm a Katona József Színházzal koprodukcióban 2010-ben bemutatott Gyász című előadás alapján készül, annak alapgondolata szerint és elemeiből építkezik, de teljesen új képi világot teremt: a mozgást, a táncot, illetve egyéb erős vizuális elemeket helyez a középpontba. A filmet augusztus második felében forgatják egy különleges város alatti pincerendszerben - áll a Tünet Együttes MTI-hez kedden eljuttatott közleményében.

Mint írják, "a halálosan humoros kriptakabaréban felvonul a márványtestű művésznő, a tisztánlátó médium, a holtak kórusa, és még utoljára angol spárgába vágja magát a halott balerina, mielőtt végleg eltűnne a színház megszentelt deszkáiról". Művész-kísértetek érkeznek egy gyászszertartásra, abszurd műsorszámaikkal vesznek végső búcsút múltjuktól.

A filmben a Tünet Együttes állandó művészei - Gőz István, Szász Dániel, Dózsa Ákos, Egyed Bea és Góbi Rita - mellett a Katona József Színház egykori és jelenlegi színészei - Hajduk Károly, Elek Ferenc, Fekete Ernő és Rezes Judit - is feltűnnek.

A társulat művészeti vezetője, Szabó Réka rendezésében 2011-ben készült el az Árnyékfilm című kísérleti táncfilm, amelyet beválogattak a 42. Magyar Filmszemlére, és ott elnyerte a kísérleti kategória egyetlen díját, a zsűri elismerő oklevelét, majd a temesvári Timishort Filmfesztiválon is díjazták - emlékeztet a közlemény. Mint írják, az Árnyékfilm nagy tetszést aratott filmes berkekben és a közönség körében, így a Tünet Együttes legújabb kísérleti táncfilmjéhez - a Gyászfilmhez - komoly filmes partnerek csatlakoztak: a többek között az I love Budapest, a Hukkle, a Fekete kefe és a Taxidermia című filmeket is jegyző operatőr, Pohárnok Gergely és a nagy tapasztalatokkal rendelkező filmgyártó cég, a Laokoon Film.

MTI

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!