Emmi: januártól az alapítványi és a magániskolákban dolgozó tanárok bérét is az állam fizeti

Budapest, 2012. augusztus 24., péntek (MTI) – Az alapítványi és magániskolákban dolgozó pedagógusok bérét is a központi költségvetésből fizeti 2013. januártól az állam, ami a költségek 85-90 százalékát teszi ki, míg az eddigi normatív alapfinanszírozás a kiadások felét sem fedezte – közölte az Emberi Erőforrások Minisztériuma oktatásért felelős államtitkársága pénteken az MTI-vel.

A tájékoztatás szerint a bérfinanszírozáson túl a jövőben is több lehetőség áll az alapítványi és magániskolák rendelkezésére ahhoz, hogy a hiányzó összeget pályázati úton vagy a helyi önkormányzatokkal kötött megállapodások révén előteremtsék.

Az államtitkárság kiemelt figyelmet fordít az iskolákat fenntartó kisegyházak intézményeire is. Szeptembertől a közfeladatokat átvállaló, hátrányos helyzetű gyermekek nevelését ellátó fenntartókkal olyan egyedi szerződéseket köt, mely biztosítja, hogy azok a munkájukat megnyugtató körülmények között folytathassák – írták.

A közlemény szerint alaptalanok azok a hírek, melyek arról szólnak, hogy az alapítványi és magániskolák, valamint a kisegyházak intézményei kiszolgáltatott, létükben elbizonytalanított helyzetbe kerülnek.

“Ellenkezőleg, átlátható, egyértelműen szabályozott és társadalmi hasznosságával arányos finanszírozású rendszer jön létre” – tette hozzá az oktatási államtitkárság.

MTI








hirdetés