Emlékezés a Nagy Háború hőseire

Emlékezés a Nagy Háború hőseire
© Fotó: Magánarchívum
Emlékezés a Nagy Háború hőseire – ezzel a címmel nyílik fotódokumentumokból és tárgyi emlékekből kiállítás március 22-én délután fél öttől a Méliusz Juhász Péter Könyvtárban. Egy évvel ezelőtt indult el a Hajdú-bihari Napló és a Hajdú-Bihar Megyei Lovas- és Huszárhagyomány-őrző Sport és Kulturális Egyesület felhívása első világháborús fotók gyűjtésére. A cél az volt, hogy megfelelő mennyiségű és minőségű anyag esetén ezekből 2016-ban, a román front megnyitásának centenáriuma alkalmából, a háború hőseire emlékezve kiállításon mutassák be az anyagot. Topor István írása.

A felhívás a megye, sőt az ország határait is túllépte. Ennek eredményeként két kedves ismerősöm is megkeresett azzal, hogy a birtokában lévő első világháborús képeket, illetve azok digitális változatait felajánlja a nemes célra. Mekler Anikó Veszprémben élő festő, grafikus, magángyűjtő dédnagyapjának, vitéz Balásfalvi Kiss Lászlónak a hagyatékában lévő fotósorozatát küldte el. Az olasz hadszíntéren 1916–17-ben készült képek ritka dokumentumai az első világháborúnak.

Lukács Bence Ákos csíkszeredai történész-szociológus egy teljes albumot és a hozzátartozó negatívok másolatait küldte el. A képek 1916–17-ben készültek a román fronton. Készítőjük valószínűleg Haag Dezső főhadnagy. Idillikus és megdöbbentő képeket egyaránt tartalmaz gyűjtemény.

A Méliusz Juhász Péter Könyvtár Helytörténeti Fotótára őrzi azt a fényképsorozatot, amely Debrecen egykori házi ezredének, a császári és királyi 39. gyalogezrednek harctéri életét mutatja be. A képek 1916 és 1918 közötti időszakban készültek az olasz fronton. Számos páratlan ritkaságot őriz a gyűjtemény. Nemcsak a háború szörnyű eseményeinek pillanatait örökítette meg a fényképész, de a harcok szüneteiben pihenő, szórakozó katonák életét is dokumentálta.

2016 azonban nem csak a román front megnyitásának évfordulója, de egy nagyszerű katona, sportoló, Békessy Béla halálának centenáriuma is. A stockholmi olimpián kardvívásban ezüstérmet szerzett, hatszoros kard- és kétszeres tőrvívó magyar bajnok debreceni huszár, Békessy 1916. július 5-én sebesült meg, és július 8-án hunyt el. Ideiglenes sírba temették, majd földi maradványait előbb Budapesten temették el, majd szülővárosában, Debrecenben helyezték végső nyugalomra. A Debreceni Vívóklub vezetője, Serra György is fölajánlotta segítségét. Ezt az évet a klub Békessy emlékének szenteli. Felveszik a kiváló kardvívó nevét, és Békessy Béla Vívó Klub néven működnek tovább, valamint könyvet adnak ki névadójukról és a debreceni vívás történetéről. A vívók egy tárlóban korabeli vívóeszközöket állítanak ki.

A vívók segítségével kerültem kapcsolatba a Békessy- és Dalmy-hagyaték örökösével, dr. Dalmy Dénes okleveles építőmérnökkel, aki eddig még nem publikált kép- és dokumentumanyagot kínált föl Békessy Béláról és sógoráról, Dalmy Tiborról, a magyar királyi debreceni 3. honvéd gyalogezred századosáról.

A huszárbandérium tagjai kezdettől fogva fáradhatatlan lendülettel vetették bele magukat a kiállítás szervezésébe. Korabeli levelezéseket adtak, a huszárok egyenruháinak, lovas felszereléseinek bemutatásával idézik meg a 100 évvel ezelőtti huszártörténelmet. A huszáregyesület vezetőjének, Csontos Jánosnak köszönhetően még egy nagyszerű támogatóra találtunk. Ványai Gusztáv és fia, Ványai Márton nagyrábéi gyűjtők Mezőgazdasági Hagyományok Gyűjteménye néven nagyszerű kiállítást hoztak létre. Ennek egyik tematikus egységét a honvédelem adja. A Nagy Háborúhoz kapcsolódó tárgyakból kínáltak anyagot, melyek megjárták a harctereket. „Egy kulacs, ami ott volt a tarisznyában, és ki tudja, milyen körülmények között oltotta gazdája szomját; egy evőcsésze, ami a harcok szünetében talán az otthoni étkezéseket idézte fel egy lövészárokban kuporgó katonában; vagy egy szurony, ami előbb-utóbb mindenkit visszaránt(ott) a valóságba – a katonaélet nem csak nótázásból és utazgatásból áll: a háború lényege bizony a másik ember elpusztítása. Ezek a tárgyak emlékművei egykori gazdáiknak, akik életük során olyan helyzetbe kerültek, amiről korábban fogalmuk sem volt; és talán legtöbbjük – ha túlélte egyáltalán – legszívesebben elfelejtette volna az egészet.”

– Topor István tanár, történész –








hirdetés