Emésztő rendszer

Két részletben 600 ezer euró landolt a Alstom francia járműgyártótól Medgyessy Péter egyik családi vállalkozásának számláján 2007-ben és 2008-ban, ezt a volt miniszterelnök is elismerte a minap. Azt mondta, a tanácsadó cég megérdemelten kapta a mai árfolyamon számolva mintegy 180 millió forintot. Ratalics László jegyzete.

Az Alstom ellen a súlyos csalásokra specializálódott brit nyomozó hatóság (Serious Fraud Office) nemrég vádat emelt azért, mert szerintük 2,2 milliárd forintnyi kenőpénzzel igyekeztek befolyásolni a 2-es és a 4-es metrót érintő kocsitendert 2006-2007-ben. Az is tudvalevő, hogy a tanácsadói szerződések éppen a tevékenység megfoghatatlansága miatt pont megfelelő csatornát kínálnak a korrupciós pénzszivattyúkhoz. Hogyhogy nem követeli legalább a fél ország Medgyessy elszámoltatását? Azért, amiért nem ordítunk az MNB-botrány miatt sem, pedig Matolcsy György és gyönyörű brigádja több mint 250 milliárdot lapátolt ki Magyarország zsebéből, családtagoknak, pártkatonáknak, haveroknak átjátszva iszonyú pénzeket. Lám, a korrupció ma itthon nem rendszerhiba, hanem maga a rendszer. Nem marad más, mint összetörni a gépeket.

– Ratalics László –



Sporthírek






hirdetés