Emberség, magyarság

Emberség, magyarság
© Fotó: Derencsényi István
Útban hazafelé, a vonaton írom ezt a jegyzetet. Körülöttem sötétbőrű emberek, nekem ismeretlen nyelven beszélnek. Adtam most is nekik kalácsot, vizet, nápolyit. Az utóbbi hetekben ezek nélkül fel nem szállok a vonatra haza felé, hiszen nem tudom, lesz-e éhes, elesett, szomjas útitársam. Kovács Zsolt jegyzete.

Tudom, jól nem lakathatom őket, de önmagam ellen tennék, ha a magam módján nem segíthetnék rajtuk. Ilyetén beállítottságom miatt rémisztőnek, gyalázatosnak, az emberség megpocsékolásának mondhatnám azt, ami e, többségükben szerencsétlen sorsú érkezőre vár szeptember 15-étől. Gyakorlatilag erőszakkal adjuk tudtukra, hogy ők semmik, nem kellenek, menjenek oda, ahonnan jöttek! Nyomorba? Háborúba? Tök mindegy! El innen! Ugyanakkor nem csak ember, hanem európai és magyar is vagyok. És ezúttal azt hiszem, ezt kell előtérbe helyeznem. Most még nem tudhatjuk, hogy mit akadályozunk meg a kerítéssel, a menekültek ellen hozott paragrafusok betartásával, a kegyetlenkedésnek tűnő kiutasítással. Lehet, ismét mi leszünk vagy már vagyunk is a fejlett Európa “védőbástyája”. És meglehet, öt év múlva bennünket éltet, ünnepel Európa!

– Kovács Zsolt –








hirdetés