2012.01.27 12:52; Frissítve: 2012.01.27 12:52


Emberölés kísérletének elkövetőit fogta el a Rendőrség

Emberölés kísérletének elkövetőit fogta el a Rendőrség
Berettyóújfalu – A Berettyóújfalui Rendőrkapitányságra 2012. január 24-én a délelőtti órákban telefonon érkezett a bejelentés egy berettyóújfalui lakostól, hogy a szomszédját a családi házánál előző este ismeretlen személyek bántalmazták.

A rendőrség munkatársai a bejelentést követően azonnal megjelentek a sértett házánál, illetve a kórházban, ahová a bántalmazott 56 éves férfit a mentők súlyos-életveszélyes sérülésekkel szállították.

A rendőrség gyors reagálásának és adatgyűjtésének köszönhetően még a bejelentés napján elfogták a bűncselekmény két férfi elkövetőjét. Az egyikőjük egy 16 éves berettyóújfalui lakos, míg a másik férfi 22 éves hencidai lakos. Az elkövetők az elfogásuk után kihallgatásra kerültek. A bűncselekmény elkövetését – részletes vallomásuk során – mind a ketten elismerték. A kihallgatásukat követően őrizetbe vételükre került sor. A mai napon a Debreceni Törvényszék pedig előzetes letartóztatásukról rendelkezett.

A nyomozás eddigi adatai alapján a két férfi anyagi haszonszerzés céljából ment be a sértett ingatlanára, ahol először az egyik melléképületbe hatoltak be. A házában tartózkodó férfi zajt hallott az épület irányából, illetve fényt látott onnan kiszűrődni, így kiment az udvarra és elindult abba az irányba. A két elkövető észlelte a sértett közeledését, és ekkor az ingatlanon talált eszközökkel bántalmazni kezdték őt, aki ennek következtében súlyosan megsérült és a földre került. A bántalmazás után az elkövetők a házba mentek, majd onnan – pár ezer forintot, továbbá a sértett mobiltelefonját eltulajdonítva – elmenekültek.

A ház tulajdonosa sérüléseiből adódóan, csak a következő nap délelőtt szomszédjától tudott segítséget kérni.

Az elkövetett cselekménnyel kapcsolatban a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya folytatja le a büntetőeljárást nyereségvágyból elkövetett emberölés bűntett kísérletének megalapozott gyanúja miatt.

 

Kovács Károly r. százados

Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Sajtószolgálat



Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK HAON Sziréna
Garázsmenetes busz és személyautó ütközött a Derék utcán
Debrecen - Egy garázsmenetes autóbusz és egy piros Suzuki ütközött csütörtök reggel a Derék utcán a [...] tovább »
Három jármű karambolozott a Kassain Debrecenben
Egy áruszállító kisbusz és két személyautó ütközött csütörtök reggel a Kassai úton, nem messze GÖCS [...] tovább »
Baleset a Derék utcán
Debrecen - Debrecenben a Derék utcán egy személygépkocsi és egy garázsjáratos busz ütközött, személyi [...] tovább »
Karambol a Kassai úton
Debrecenben a Kassai úton a GÖCS átjárónál két személygépkocsi ütközött, egy fő könnyebben sérült. [...] tovább »
20-22 kilométer hosszú sor alakult ki a 42-es főúton
A 7,5 tonna feletti gépjárművek vezetői elindulás előtt tájékozódjanak a magyar-román határviszonyokról, [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés



Elfelejtetted a jelszavad?
Új felhasználó regisztrálása