Elvis Presley gitárja több mint 93 millió forintos összgért talált gazdára

New York – Elvis Presley gitárját, melyet édesapjától kapott, 334 ezer dollárért (93,7 millió forintért) árverezték el New Yorkban – számolt be róla a BBC hírportálja.

Úgy tartják, a Gibson Dove márkájú hangszert Vernon Presley festette feketére, miután fia feketeöves karatés lett. Elvis egy észak-karolinai koncerten egy rajongónak ajándékozta a gitárt.

A Julien’s aukciósház Music Icons Auction 2016 című szombati árverésén a Beatles Being For The Benefit of Mr Kite! című dalának kézírásos szövegét 354 400 dollárért adták el, a sorokat John Lennon írta.

A Music Icons Auction 2016-on licitre kínált popzenei relikviák között volt az a piros neoprén kabát, melyet Michael Jackson viselt 1996-97-es HIStory című turnéján, valamint Elvis Presley első zongorája is.

A kabátért 256 ezer dollárt adott a vevő, ez több, mint a becsült ár négyszerese, a zongoraért valamivel több, mint 140 ezer dollárt adtak, ez mintegy 60 ezer dollárral kevesebb a vártnál.

Lady Gaga első zongorája, melyet előzetesen 100 ezer dollárra becsültek, nem talált vevőre, miként Stevie Ray Vaughan Fender Broadcaster elektromos gitárja sem, melyért több mint 400 ezer dollárt vártak.

– MTI –








hirdetés