Elvesztették, pedig jól indult…

Akt.:
Elvesztették, pedig jól indult…
© Fotó: unideb.hu
Debrecen – Megszakadt a DEAC Kamilla Gyógyfürdő csaknem két éves hazai veretlenségi sorozata az NB I/B-s kosárlabda bajnokság hetedik fordulójában.

Jól indult a Békési SzSK elleni találkozó a DEAC szempontjából, Nagy Botond és Kovács Imre kosarainak köszönhetően már a második perc végére 10-2-es hazai előny alakult ki. Ezt követően mindkét csapat jól járatta a labdát, sorra dobták a kosarakat, nem találták egymás ellenszerét védekezésben. A jó rajtnak köszönhetően nyolcpontos debreceni előnnyel zárult az első játékrész.

A folytatásban a vendégek továbbra is ponterősek tudtak maradni, ám a DEAC játéka a megszokottól eltérően ezúttal akadozott. Nagy Benedekre a negyed felénél harmadik személyi hibáját is ráfújták a játékvezetők, így a fiatal tehetség a kispadra kényszerült. A vendégek a nagyszünet előtti percekben sorra kihasználták a hajdúsági védekezés gyengeségeit, így három pontos fórral mehettek a félidőre.

A fordulás után fej-fej mellett haladtak a felek, elsősorban a békési Kovács Benedek és a debreceni Filip Patkovic kosarainak köszönhetően.

A záró etap hategységnyi vendég előnnyel indult, küzdöttek Takács Dánielék,de nem tudtak közelebb kerülni ellenfelükhöz. Öt perccel a vége előtt egy utolsó nagy hajrába kezdett a DEAC, a Nagy testvérek hárompontosaival már csak két pont volt a differencia. A vendégek edzője ekkor időt kért, aminek meg is lett az eredménye. A békésiek türelmes támadásokat vezettek és végül tíz pontos győzelmet arattak a kissé elfáradt debreceni csapat felett.


DEAC Kamilla Gyógyfürdő – Békési SzSK 74-84 (29-21; 17-28; 15-18; 13-17)

DEAC: Patkovic 31, Kovács I. 10, Erdei 2, Nagy Be. 6/6, Nagy Bo. 18/15 cserék: Takács 4, Vas-, Pék 3/3, Gál-, Lippai –

Békés: Koma 10, Kovács Be. 28, Vámos 2, Kristic 21/12, Kertész 4 cserék: Zsíros 3/3, Béres 12, Bere 2, Csorba 2


A Debreceni Egyetem női futsal csapata is kikapott szombaton Csömörön. A sérülésekkel bajlódó debreceniek Sólyom Attila vezetőedző szerint bár 4:2-re kikaptak, helytálltak az Univerzum SC ellen.

A DEAC röplabdázói a Sümeget fogadták vasárnap, 3:1-es vereséget szenvedtek a bajnokság hatodik helyén álló Veszprém megyeiektől. Fodor Antal vezetőedző csapata a bajnokság következő fordulójában, december 12-én a DÁG-i KSE-hez utazik.

A férfi kézilabdacsapatnak három vesztes forduló után sikerült győznie a szezon zárómérkőzésén: magabiztos, jó játékkal, 33:24-re verték a Bőcs alakulatát hazai pályán. A küzdelmek a téli szünet után, februárban folytatódnak.

– unideb.hu



Sporthírek






hirdetés