Eltűnt egy térben és időben nehezen tájékozódó férfi

Akt.:
Eltűnt Lovas Ádám
Eltűnt Lovas Ádám - © Fotó: police.hu
Debrecen – A rendőrök a lakosság segítségét kérik a képen látható 24 éves mikepércsi férfi megtalálásához, aki Debrecenben tűnt el.


Lovas Ádám 24 éves mikepércsi lakos eltűnése ügyében a Debreceni Rendőrkapitánysága körözési eljárást indított.

A rendelkezésre álló adatok szerint a férfi 2015. február 4-én 14 óra 30 perc körüli időben Debrecenben, az Egyetem sugárút elején lakó rokonához indult, a társasház elé megérkezett, azonban a lakásba eddig ismeretlen okból már nem ment fel. A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányságra 2015. február 4-én 17 óra 12 perckor érkezett a férfi eltűnéséről a bejelentés, de a felkutatására tett intézkedések ezidáig nem vezettek eredményre. Lovas Ádám tartózkodási helye jelenleg ismeretlen, eltűnése óta életjelet nem adott magáról.

Lovas Ádám körülbelül 160 centiméter magas, körülbelül 55 kilogramm súlyú, rövid haja fekete színű, fülei elállóak, melyek mögött műtéti heg látható. A férfi szemüveges, de azt nem mindig viseli.

Eltűnésekor fekete színű tollkabátot, fekete színű téli sapkát, kék farmert, sötétbarna színű bakancsot viselt és egy fekete színű válltáska volt nála. A férfi betegségéből eredően néha nem tud tájékozódni térben és időben.

A Debreceni Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható Lovas Ádám tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040 telefonszámot, illetve névtelensége megőrzése mellett tegyen bejelentést az ingyenesen hívható 06-80-555-111 „Telefontanú” zöld számán (h-cs: 8-16, p: 8-13), továbbá a 107 vagy a 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén, vagy személyesen is tehet bejelentést bármelyik rendőri szervnél. Segítségüket köszönjük!

– police.hu –








hirdetés