Eltorzította a tumor az arcát

Maurice Simpson arcát tumorok csúfították el, több műtét után úgy döntött, elég, és megpróbál boldogan élni szörnyű külsejével.

A 34 éves férfi a Sunnak azt mondta, kinézete ellenére talán ő a világ legboldogabb embere, mivel csodálatos felesége és családja van, és ezek mellett a külső egyáltalán nem fontos.

Nézze meg a képeket ide kattintva!

A férfi születése óta a neurofibromatózis nevű genetikai betegségben szenved, és 7 fájdalmas műtét után úgy döntött, megpróbál normális életet élni kinézete ellenére. Betegsége azzal jár, hogy számos daganat nő a testén, az arcán lévők pedig teljesen elfedték jobb szemét is. Az amerikai férfi elmondta, a szülei tanították meg arra, hogy ne vegye figyelembe, ahogyan az emberek bámulják, hanem élje életét, és legyen, az, aki.

Maurice végül sikeres kosárlabda edző lett, és egy étterem tulajdonosa is. Kezébe vette saját sorsát, feleséget is talált magának. A nő elmondta, először elborzasztotta a férfi külseje, de aztán kacérságával és magabiztosságával Maurice levette őt a lábáról.

Maurice népszerű figurája a lakóközösségnek, szomszédai is szeretik a jó kedélyű férfit. A párnak 2 közös gyermeke van, és együtt nevelik még Maurice előző kapcsolatából származó két gyermeket is. A történetnek akár happy end is lehetett volna a vége, azonban Maurice daganatai ismét növekedésnek indultak, hatalmas fájdalmat okozva. 2010 januárjában egy helyi üzletember felajánlotta, hogy kifizet egy nagyon drága műtétet, amellyel segíteni lehet abban, hogy Maurice kissé jobban érezze magát. A férfi és családja elfogadta az ajánlatot, és alávetette magát a fájdalmas műtétnek. A daganatok eltávolítása után plasztikai sebészek operálták le arcáról a megnyúlt bőrt.

Maurice most kitűnően éri magát, bár arca sosem lesz olyan, mint egy átlag embernek, mégis boldog, amikor tükörbe néz. „ Egy egészen jóképű férfi néz rám vissza a tükörből – mesélte elégedetten.

– MON –

Címkék: , , ,