Eltiltották, mégis vezetett

Debrecen – A debreceni rendőrök szabálysértési őrizetbe vették a 44 éves férfit.

A helyi járőrök 2016. június 7-én 3 óra 5 perckor az M35-ös autópálya és a 4-es számú főút csomópontjában igazoltattak egy személygépkocsival közlekedő férfit. A rendőrök a 44 éves férfi iratainak ellenőrzésekor megállapították, hogy őt a Szarvasi Járásbíróság korábban 2018. december 15-ig eltiltotta a járművezetéstől. A rendőrök a szabálysértőt előállították a Debreceni Rendőrkapitányságra, ahol járművezetés az eltiltás hatálya alatt szabálysértés elkövetése miatt eljárást indítottak vele szemben. A rendőrség a debreceni férfit meghallgatását követően a gyorsított bírósági eljárás lefolytatása érdekében szabálysértési őrizetbe vette.

– police.hu –


Az elmúlt 24 óra intézkedései számokban

A Hajdú-Bihar megyei rendőrök az elmúlt 24 órában 6 személyi sérüléssel járó közúti közlekedési baleset helyszínén intézkedtek, amelyek közül 1 súlyos, míg 5 könnyű sérüléssel végződött. A szolgálatot ellátó állomány 8 személyt fogott el, akik közül 5 főt bűncselekmény elkövetésén értek tetten, 3 főt pedig a vele szemben érvényben lévő körözés alapján. A rendőrök 22 személyt állítottak elő, köztük 8 főt bűncselekmény elkövetésének gyanúja miatt. Biztonsági intézkedés 7 esetben történt.




Sporthírek






hirdetés