Elszakadt a cérna az A.K.S.D.-nél

Elszakadt a cérna az A.K.S.D.-nél
Szerkesztőségünkhöz hetente érkezett panaszos levél a Vámospércsi úton, a buszfordulónál található szelektív hulladéklerakók kapcsán, amelyben legtöbbször azt kérték az olvasók, hogy segítsünk felszámolni az áldatlan állapotokat az említett területen.

 

Korábban számos esetben mutattuk már be, hogy az oszladozó állati tetemtől az autóalkatrészekig mennyi mindent helyeznek el illegálisan a Vámospércsi úti buszforduló szomszédságában található szelektív szigetnél, amelyet immáron nem csak a környéken élők, hanem az A.K.S.D. Kft is megelégelt.

A társaság a napokban Debrecen Önkormányzatával egyeztetve úgy határozott, hogy ideiglenesen felszámolják az említett területen található szelektív szigetet. – A helyszíni szemle során közösen arra jutottunk, hogy ideiglenesen beszállítjuk a szelektív tartályokat, a DEHUSZ Kft. segítségével pedig feltakarítottuk a területet. Ezt követően a Vízmű magánterületet jelező, szemétlerakás tiltásáról szóló táblákat helyez ki, az összegyűjtött szemetet pedig elszállítjuk a környékről. Továbbiakban az Önkormányzat műszaki ellenőr kollégái fogják figyelni a területet, ezt követően pedig, döntés születhet az esetleges visszahelyezésről – summázta a felszámolás hírét Juhász Judit, az A.K.S.D. Városgazdálkodási Kft. PR vezetője.

 

-HAON-

Címkék: ,


A kommentelés opció, a jó magaviselet kötelező! Moderációs elveinket itt olvashatja .