Első rendezői szárnybontogatásaimat egy flörtnek köszönhetem

Várhidi Attila több mint 35 esztendeje vezeti az Alföld Gyermekszínpadot
Várhidi Attila több mint 35 esztendeje vezeti az Alföld Gyermekszínpadot - © Fotó: Matey István
Debrecen – Az Alföld Gyermekszínpad 40., a Főnix Diákszínpad 35. születésnapját ünnepli 2018-ban. Interjú Várhidi Attila rendezővel.

A Várhidi Attila vezette Alföld Gyermekszínpad az elmúlt csaknem 40 esztendő alatt mintegy kétezerszer játszotta a Lázár Ervin meséket és csaknem ötszázszor vitték színpadra a Rátóti csikótojást. A gyerekek csak Attila bá’-ként szólítják a Csokonai-díjas rendezőt, aki 32 színházi, vagy filmes szakembert „adott” az országnak: nála kezdett többek között Magyar Attila, Hargitai Iván, Szabados Mihály és Hajdu Szabolcs is.

Hogyan lett a színház szerelmese?

Várhidi Attila: Kiskamasz koromig Kőszegen éltem, ahol a nevelőmamám mozi igazgató volt, így amikor épp nem fociztam vagy olvastam, a filmszínházban lógtam. Kisváros révén igazi színházba nem volt lehetőségem eljutni, ez 15 éves koromba változott meg, amikor Szegedre kerültem középiskolába. A Vasútforgalmi Technikumba jártam, ami nagyban hozzásegített ahhoz, hogy mind jobban megkedveljem a művészetet. Minden gyereknek volt színházbérlete, illetve mivel tagja voltam a suli 120 tagú énekkarának, évente egyszer részt vehettünk egy zeneakadémiai koncerten.
A legelső színházi élményem a Szegedi Színházban Shakespeare Lear király című előadása volt, melyben olyan színészek játszottak, mint Kiss Ferenc, Domján Edit, Kaló Flórián és az akkor fiatal Tordi Géza. Mondanom sem kell, nagy hatással voltak rá, s úgy éreztem nekem is ez az utam.

Tizennyolc évesen tagja lettem az éppen abban az évben alakult Szegedi Fiatalok Irodalmi Színpadának, ahol például olyan nevek kezdtek, mint Molnár Piroska és Nagy Zoltán.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Jelentkeztem a Színművészeti Főiskola, ahol viszont csak az első rostán jutottam túl. Kérdés volt tehát, hogy hogyan tovább. Fogalmam sem volt mihez kezdjek, a középsuliban végül azt tanácsolták, hogy jelentkezzek bölcsész karra, így menten magyar-történelem szakra.

Az egyetem mellett a Szegedi Színházban statisztáltam, ami valóban hatalmas élmény volt. Bár a prózai tagozat akkor haláli gyenge volt, az operatársulat annál erősebb. Utóbbit jól érzékelteti, hogy az akkor fiatal Gregor József is csak egy kis szerepet kapott a Varázsfuvolában. Szóval ezek mind hozzájárultak a színházimádatomhoz. Időközben aztán rájöttem, hogy színésznek túl gátlásos vagyok, így végül tanár lettem, s sokáig nem is foglalkoztam a színművészettel.

Miként lett akkor Önből rendező?

Várhidi Attila: Mindez totál véletlen volt. Ha visszagondolok a legelső szárnybontogatásaimat 8. osztályos koromban egy flörtnek köszönhetem. A nevelő tanáromnak mondtam, hogy szeretnék bábozni, így elvitt a bábosokhoz, akiknek egy csinos tanítónő volt a vezetőjük. Míg a tanárom és a hölgy elvonultak, rám bízták a gyerekeket. Következésképpen rendszeresen én osztottam szerepet, naná, hogy az össze negatív karaktert én játszottam, sőt, sokszor még a darabot is én választottam ki. Akkor még nem volt fénymásolás, s emlékszem, a példányokat is magam sokszorosítottam a koránt sem gyöngybetűimmel, indigóval.

Egyetemistaként a Vasutas Nevelőintézetben a napi háromszori ingyenes étkezés fejében vezettem egy irodalmi színpadot. De mint mondtam, ekkor sem gondoltam, hogy egyszer rendező leszek.

Tanári pályámat a Vas megyei Jánosházán kezdtem, majd Paksra kerültem, ezt követően Nyíradonyban dolgoztam, később Hajdúhadházon, ahol végül is „megpecsételődött” a sorsom. 1976-ot írunk, amikor is a úttörőmozgalmon keretében kulturális seregszemlét rendeztek, melyre véresen komolyan készítették a gyerekeket a tanárok. Én ezt sokkal lazábban vettem, aztán elszégyelltem magam, s azt gondoltam, hogy azért én valamikor nem akárkikkel játszottam, így összekaptam magam és néhány nap alatt a hadházi 7. osztályos diákjaimmal csináltunk egy olyan Lúdas Matyit, ami egyből a pécsi országos gyerekszínjátszó fesztivál döntőbe került, ahol például Mezei Éva, a nagy példaképem is látta az előadást, s aki a rengeteg marhaság ellenére is nagyon szerette azt.

Miben tűnt ki az ön színpada a többiekétől?

Várhidi Attila: Bár a Lúdas Matyival sikerünk volt, de a legnagyobb sikert a győri Arrabona gyermekszínpad érte el. Elmentem hát hozzájuk egy-egy hétre, hogy lássam, miként dolgoznak. Nagyon sok rögtönzést csináltak a gyerekekkel, ami nekem is nagyon tetszett, így én magam is elkezdtem ezt a módszert alkalmazni. Szerintem ugyanis az igazi modern gyerekszínjátszásnak ez volt a forrása. Az első elsöprő sikerű előadásunk, a Toldi már ennek tükrében készült: millió rögtönzést és rengeteg mozgást raktam bele, ráadásul mivel a komolyzenében elég otthonosan mozogtam, csak ilyen muzsikát használtam. A diákok nem egy helyben állva mondták el a betanult szöveget, hanem jelen voltak a színpadon, össze-vissza rohangáltak, egyszóval játszottak. Ezzel az előadással akkora sikerünk volt, hogy még a Magyar Televízió is leadta.

Hogyan alakult meg az Alföld Gyermekszínpad?

Várhidi Attila: 1976-ban, az akkor még létező Úttörőházban hoztam létre egy debreceni csapatot. Thuróczy Gyuri bácsi látta, hogy jó banda vagyunk és 1978 őszén úgy döntött az Úttörőházból átvesz minket az új Kölcsey Központba, ekkor neveztem el magunkat Alföld Gyermekszínpadnak. Bár Gyuri bácsi szerette volna, ha összeolvad a két társulat, ez azonban sosem valósult meg.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Milyen sikerállomásai voltak az Alföldnek?

Várhidi Attila: A Toldi hatására meghívták a főszereplőimet a Csokonai Színházba a Légy jóba játszani, s ekkor fedezett fel magának engem is a cívisvárosi teátrum: meghívtak rendezőasszisztensnek. Ott oltári nagy bukásokban vettem részt, miközben 1981-ben a gyerekekkel a Legyek urát rendeztem, amivel hatalmas sikert értem el. Az előadást például Debreczeni Tibor is látta, aki annyira beleszeretett, hogy – bár bronzérmesként nem jutottunk tovább a megyeiből – meghívott minket a pécsi országos gyerekszínjátszó versenyre. Ebben az időben volt az Alföld Színpad tagja többek között Gelányi Imre, Hargitai Iván és Magyar Attila is. 1981. decemberében kezdődött a máig tartó Lázár Ervin őrületem, majd 1982-ben rendeztem meg a Pál utcai fiúkat, amit a közönség nagyon szeretett, a szakmának viszont nem igazán tetszett. Csakúgy, mint a Tom Sawyer kalandjai című előadásunk, amit Montágh Imre például borzasztóan utálta, Vekerdi Tamásnak meg az volt a véleménye, hogy egy nagyon tehetséges ember abszolút zsák utcája.

Hogyan jött létre a Főnix Diákszínpad?

Várhidi Attila: Mivel az akkori csapat középiskolás lett, értelemszerűen kellett egy diákszínpad, ahol tovább játszhatnak a gyerekek, így alakult meg 1983-ban a Főnix.

Fotó: Matey István Fotó: Matey István ©

Közben megérkeztek az új Alföldesek, többek között Hajdu Szabolcs…

Várhidi Attila: Igen, Szabolcs 7. osztályos korában jött az Alföldhöz. 1987-ben bár már gimi elsős volt, amikor beraktam a Nincs többé iskolába. Szabi játszotta az öreg macskát, Szabados Misi meg a fiatalt. Állati ügyesek voltak. Az Alföld Gyermekszínpad lényegében ezzel a darabbal lett igazán híres.

A sikerszéria azonban nem állt meg.

Várhidi Attila: Szabolcsék másodévesek voltak, amikor megrendeztem velük a Halandzsa, dada, nonszensz című előadást, amivel az országos diákszínjátszó fesztivál döntőjében jutottunk. 1989-ben vittem színpadra a Viktor, avagy a gyermekuralom című darabot, amiben 8 szereplőből 4 általános iskolás volt. Révén, hogy Szabolcsék ady-sok voltak és az iskolával ők is részt vettek a megmérettetésen, nem engedték nekik, hogy a Főnixben is játszanak. S bár nem vettek részt a darabban, ennek ellenére ismét arattunk. Kerényi Gábor Miklós például azt mondta, hogy „Ez a színház”. Egy évvel később, Szabolcsékkal megrendeztem az Osztályellenséget, amivel az összes létező díjat megkaptuk a Csurgón rendezett diákszínjátszó fesztivál döntőjén. Ekkor az Alfölddel is fődíjat nyertünk a Kukuri című darabbal, melyben Dózsa Gergő, Szabó Doma és Szabados Zoli volt a főszereplő.

Hallva ezt a rengeteg elismerést, adódik a kérdés: nem vágyott az amatőr színházból a profik közé?

Várhidi Attila: Őszintén szólva nem szeretem a felnőtt színészeket rendezni. Továbbá, mikor gyerekekkel ilyen eredményeket elérek, miért mentem volna el hatodrendű rendezőasszisztensnek?

Valahol mégis csak belekóstolt a profi színházi létbe, hiszen 1992-ben a Csokonai Színházban rendezett.

Várhidi Attila: Pincés István megengedte, hogy a Csokonai Színházba is színpadra vigyem a Nincs többé iskolát, ami összesen huszonháromszor ment a teátrumban. Ez volt a második nagy generáció, amiben Szabó Doma, Tokaji Csaba, Dózsa Gergely is benne volt. Tulajdonképpen szerencsésnek mondhatom magam, mert mindig volt egy jó korszakom. Mikor ez a generáció is felnőtt, jött egy újabb gyerekcsapat: többek között Müller Ági, Polhly Bogi, Juhász Pisti, Szilvai Balázs és Simó Krisztián. Gyerekszínjátszásban annyi sikert senkivel nem értem el, mint ezzel a társasággal. A Vacskamati virágjával rendezői díjat kaptam, jöttek a fődíjak a Bárnyfelhő-bodorítóval és a Hat Jaszohacsival. Utóbbit mikor először felolvastam nagyon utálták a gyerekek, de előttem mint egy belső film lepörgött és tudtam, hogy remek lesz. Az Alföld Gyermekszínpad utolsó nagy sikerét 2003-ban érte el, amikor abszolút fődíjas lett a Stílusjátékok című 3 kis történetből álló előadásunk.

Mit tartogat a jövő?

Várhidi Attila: Az Alföldesek nagyon ügyesek, s természetesen mindenki színész akar lenni. A Főnix is egy összeszokott jó csapat, bár sokan közülük végzősek, így remélhetőleg szeptemberben sok színjátszani vágyó középiskolás fiatal kopogtat majd az ajtónkon. Készülünk a versenyekre, illetve nyáron immár negyedszer fogunk játszani a Campuson, ami hatalmas megtiszteltetés számunkra.

Mit gondolt miért érdemes színjátszással foglalkoznia a gyerekeknek?

Várhidi Attila: Szent meg­győződésem, hogy a színház az élet összes dimenzióját magába foglalja. Ha nem is lesz minden gyerekből színész, biztosan nyitottak lesznek, rögtönzésre képesek, kíváncsiak a világra. A színház játék, mely során millió karakterbe bújhat az ember. A külvilág valljuk be, nem olyan izgalmas, mi viszont mesterségesen, ám egészséges keretek között létrehozunk egy igazán izgalmas világot.

– Pálfi-Tóth Zoé –



Sporthírek






hirdetés