Első randi a párod szüleivel

Első randi a párod szüleivel
Az első találkozás a kedvesünk szüleivel nem mindig a sikerül túl jól. Ha nem figyelünk oda a részletekre, akkor könnyen kínossá válhat a bemutatás, pedig tudjuk, hogy az első benyomás nagyon fontos.

A legtöbb esetben a fiatalok mennek a szülői házhoz, amire minden férfinek kellően fel kell készülnie, hiszen a lányos apukák a saját „területükön” vehetik szemügyre jövendő vejük személyiségét, kisugárzását, viselkedését.

Az első találkozás forgatókönyve szerint mindenki zavarban van, hol kicsit, hol nagyon. Próbálunk túlzottan udvariasan viselkedni, vagy kissé erőltetett lazaságot mutatni. Ezekkel a viselkedésekkel palástoljuk izgalmunkat, mert szeretnénk, ha minden a legjobban sikerülne.

Fontos, hogy elkerüljük a kínos csendeket, a hosszú szüneteket a beszélgetésekben, vagy az időjárás változékonyságának minden szemszögből megközelített kivesézését.

Az első bemutatkozásnál már alapvető információkkal rendelkezünk arról, hogy a jövendőbeli após és anyósjelölt mivel foglalkozik, mit szeret, milyen az érdeklődési köre. Ezért nem is az a legfontosabb alapszabály, hogy miről kell feltétlenül beszélgetnünk, hanem az, hogy miről nem szabad.

A tiltólista legfontosabb témái a pénz, a politika, a vallás, és az elmaradhatatlan exek, tehát a volt párkapcsolatok. Nem szabad azt hinnünk, hogy azért, mert a kapcsolatunk egy olyan pontra érkezett, hogy már a szüleinek is bemutat minket a lány, már bármit megtehetünk, mondhatunk, hiszen már miénk a győzelem. Tartózkodnunk kell a fölényeskedő viselkedéstől, a mindentudó és okoskodó véleményformálástól, maradjunk szerények és alázatosak. A kevesebb sokszor sokkal több.

Jól jöhet a pókerarc és egy kemény vértezet „használata”. Amennyiben olyat találna mondani az após vagy anyósjelölt, ami cseppet sem ínyünkre való, akkor azt tűrjük férfiasan és arcizmunk se ránduljon. Nem szabad vitába szállnunk senkivel, hiszen ezzel csak a párunkat bántanánk meg, még akkor is, ha nekünk adna igazat. Nem szabad feladni az elveinket, és túlságosan simulékonynak lenni, de tudnunk kell, hogy a nyugodt első találkozás rendkívül fontos a jövő megalapozása érdekében, ami feltehetően nem egy két évre, hanem hosszú évtizedekre szól majd.


Ne lepődjünk meg a kérdéseken

Ha az apósjelölttel rendben is mennek a dolgok, akkor még az anyuka okozhat nekünk némi meglepetést. Fiatalabb korunkból ismerhetjük már a saját mamánk, vagy barátunk édesanyjának jóvoltából azokat a kérdéseket, amiktől a falra másztunk. Amikor egy iskolai jó barátunkat bemutattuk otthon, záporoztak felé a „Hol laktok? Kik a szüleid? Mivel foglalkoznak?  Te mi szeretnél lenni? Miért oda jelentkeztél tovább tanulni? Ez az állás neked megfelelő?”… stb. Ezeket a kérdéseket, még ha másképpen is, de fel fogják nekünk tenni, tehát jobb, ha felkészülünk rá. Leegyszerűsítve ez kissé olyan, mint egy állásinterjú, amire ha előre készülsz, akkor nem érhet meglepetés. Bármit is kérdeznek tőlünk, nyugodtan és mosolyogva válaszoljunk.


Jó megjelenés fél siker

Nem kell frakkban, fehér kesztyűvel megjelenned, de az elegáns és alkalmi öltözettel sokkal többet érhetsz el, mint egy szokásos hétköznapi viselettel. Az első találkozásra sokáig emlékeznek majd a kedvesed szülei, tehát ennek érdekében mindent meg kell tenned a sikerért. És hidd el, ha kiöltözöl, nemcsak a bemutatandó szülők lesznek elragadtatva, hanem a párod is, aki még jobban szeretni fog, hiszen látja, hogy mennyire megtiszteled a családját és ezzel őt is.


Egy kis ajándék

Üres kézzel ne állíts be, amikor a kedvesed be akar mutatni a szüleinek. Bármennyire is azt mondják majd, hogy nem kellett volna, nagyon pozitív benyomást fogsz kelteni. Tudd meg, hogy az apósjelölt milyen bort, vagy egyéb más italt szeret, és lepd meg abból a fajtából egy jobb minőségűből. Amennyiben nem iszik, biztos van valami, amivel a kedvében járhatnál, ebben kérd a párod segítségét. Az édesanyák is nők, tehát a virágnak minden alkalommal örülnek.

Az első benyomás, mint említettük nagyon fontos, de ezért nem kell feszengened túlságosan emiatt. Minden szülő a legjobb és legnagyszerűbb párt képzeli el a gyermekének. A valóságban ez nem minden esetben jön össze, de ha látják rajtatok, hogy őszintén és tiszta szívből szeretitek egymást, akkor minden akadály elhárul előletek, hiszen végeredményben csak a szerelemtesz minket boldoggá.

 

Forrás: www.mocsokmacsok.hu

Beszélgetési tippek