2011.09.23 16:43; Frissítve: 2011.09.23 16:43


Első idegenbeli győzelmére készül a Keresztes

Az újonc Biharkeresztes lassan kezdi megszokni a megyei első osztály színvonalát.

A megye I. újonc csapata, a Biharkeresztes eddigi öt meccsén öt pontot szerzett, de Furka Tibor alakulata most arra készül, hogy egy Nagyhegyes elleni, idegenbeli győzelemmel újabb három egységgel fejeli meg az eddig gyűjtött bajnoki pontokat.

– Más csapatok otthonában ezidáig nem nagyon ment a játék, szeretnénk már végre győzni idegenben is. A Nagyhegyes ellen nem számítok vereségre, nyerni megyünk vendéglátóinkhoz. A többmeccses eltiltást kapó Molnár Jenő múlt héten végre visszatérhetett a csapatba, meg is szereztük első győzelmünket, reméljük, a folytatás is jó lesz. Fiatal gárda vagyunk, fegyelmezettebbnek kell lennünk, pláne mivel már a megye I-ben szerepelünk. Úgy gondolom, egy kis szerencsével már több pontunk is lehetne, de természetesen idő kell, hogy megszokjuk ezt a környezetet, illetve hogy megismerjük az itt küzdő együtteseket – mondta lapunknak Furka Tibor, a megye I-es bajnokság jelenlegi 13. csapatának, a Biharkeresztesnek a trénere, aki fiaival vasárnap délután három órától küzd meg a Nagyhegyessel.

SZADÓ


Cikk ajánlása

Hozzászólok
Mi a véleményed?
Hozzászólások szürése  | 
HOZZÁSZÓLÁS SZÜRÉSE  X opciók bezárása



LEGÚJABB HIREK haon-sportoldal
Evezős pótkvalifikáció – Nem szerzett kvótát a magyar négypár
Budapest/Luzern, 2012. május 22., kedd (MTI) - A Széll Domonkos, Elekes Szilveszter, Papp Gergely és [...] tovább »
Strasbourgi tenisztorna – Babosék sima sikere
Strasbourg, 2012. május 22., kedd (MTI) - Babos Tímea párosban bejutott a negyeddöntőbe kedden a 220 ezer dollár [...] tovább »
Debreceni úszó Eb: Nem állnak csehül
Úszás - Cseh László és Verrasztó Dávid is ott lesz a 200 méter vegyes döntőjében. tovább »
A főpolgármester köszöntötte a KEK-győztes FTC-t
Budapest, 2012. május 22., kedd (MTI) - Budapest Ezüstemlékéremmel jutalmazta a KEK-ben tavaly és idén is [...] tovább »
Brüsszeli tenisztorna – Marosiék bravúrral negyeddöntősök
Brüsszel, 2012. május 22., kedd (MTI) - Marosi Katalin - oldalán Darija Jurakkal - bejutott a legjobb nyolc közé a [...] tovább »
Még több kategóriábol »

feedback

Belépés