Első és második helyezést ért el a Baptista Szeretetszolgálat csapata a robotika világbajnokságon

Budapest – Első és második helyezést ért el a Baptista Szeretetszolgálat csapata a Lipcsében rendezett RoboCup 2016 robotika világbajnokságon.

A csapatok robotjainak három nap alatt nyolc mentési feladatot kellett végrehajtaniuk, előre nem ismert pályákon – olvasható az MTI-hez elküldött tájékoztatóban.

Primary (11-14 év) korcsoportban ifj. Abán Csaba és Poór Lili 2-Bit nevű csapata a 25 ország között a kínaiakkal vívott szoros versenyben érte el a világbajnoki második helyezést, amellyel az eddigi legnagyobb robotikai sikerüket érhették el a baptisták.

Secondary korosztályban (15-19 év) Jakab Ágnes, Papcsák Nóra Annamária NiceDroid elnevezésű csapata Horvátországgal együtt első helyezést ért el.

A futamok során mindkét nemzet programozói pontosan kivitelezték a mentési feladat rájuk eső részét, és a robotok közötti kommunikáció is hatékonyan megvalósult, így a magyar-horvát SuperTeam a világverseny első helyén végzett.

Az idei RoboCup 2016 világversenyen 45 országból 3500-an vettek részt. A csapatok különböző ligákban versenyeztették robotjaikat. A RoboCup 2000-ben megfogalmazott távlati célja olyan szintre fejleszteni a gépeket, hogy 2050-ben a humanoidrobot focicsapat meg tudja verni az aktuális – emberi – világbajnok csapatot.

A RoboCup egy kutatási-oktatási projekt, amelyet 1997-ben az Egyesült Államok, Japán és Németország indított útjára azzal a céllal, hogy ösztönözzék a robotkutatásokat és -fejlesztéseket a világban.

A világbajnokságon a labdajátékosok mellett ipari, háztartási és mentőrobotok is különböző versenyeken mérték össze tudásukat.

– MTI –



További hírek a Magyarország kategóriából






hirdetés