Előzetesben az emberrablással gyanúsított nagykovácsi férfiak

Akt.:
Előzetesben az emberrablással gyanúsított nagykovácsi férfiak
Budapest, 2012. augusztus 16., csütörtök (MTI) – Egy hónapra előzetes letartóztatásba helyezett a Budakörnyéki Bíróság csütörtökön két nagykovácsi férfit, akit emberrablással gyanúsítanak. A két férfinak a szintén emberrablással gyanúsított harmadik társát már korábban előzetes letartóztatásba helyezték.

A Pest Megyei Rendőr-főkapitányság (PMRFK) közölte, hogy emberrablás bűntett megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást – fogva tartásuk mellett – három, Nagykovácsiban élő férfi ellen.

Az eddigi információk szerint a sértett testvére egy kft. társtulajdonosaként az idén februárban hétmillió forintot vett fel a társaság számlájáról, majd ismeretlen helyre távozott. A másik tulajdonos erről nem tudott, ezért társaival júniusban Nagykovácsiban egy autóba tuszkolták a pénzt felvevő férfi testvérét, és másfél órán át bántalmazták.

A testvér nem árulta el a pénzt felvevő férfi tartózkodási helyét. Ezután telefonon megkeresték, és közölték vele, hogy csak a hétmillió forint visszajuttatása esetén engedik szabadon a testvérét. Erre a férfi nem volt hajlandó, ezért súlyosan megsérült testvérét Kecskemétre vitték, és ott szabadon engedték.

A rendőrség információi szerint az elkövetőknek volt fegyverük, ezért a Terrorelhárítási Központ műveleti egységének közreműködésével fogták el hétfő hajnalban a két férfit.

A rendőrség egyiküknél lefoglalta azt az autót, amellyel a gyanú szerint elszállították a bántalmazott férfit. A járműben maszkokat és egyéb, a bűncselekményhez szükséges felszereléseket is találtak.

A két férfi fellebbezéssel élt a bíróság által elrendelt előzetes letartóztatással szemben.

A cég társtulajdonosának – az ugyancsak emberrablással gyanúsított, korábban előzetes letartóztatásba helyezett férfi – ügyvédje, Kertész Gusztáv az MTI-nek azt mondta: ügyfele tagadja bűnösségét. Úgy fogalmazott: “számos bizonyítékot begyűjtöttek, amelyek cáfolni fogják az állítólagos sértett elmondását”.

MTI