Előzetesben a Honvédelmi Minisztérium egyik cégénél történt visszaélések újabb szereplője

Előzetes letartóztatásba került a Honvédelmi Minisztérium cégeinél feltárt bűncselekmények egy újabb szerepelője.

A Stop.hu hírportál közlése szerint a HM Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség (HM FLÜ) Nemzetközi és Szolgáltatási Igazgatóságának vezetőjéről van szó, ezt azonban az ügyészség szóvivője nem erősítette meg.

A Budapesti Katonai Ügyészség szóvivője a Független Hírügynökség kérdésére annyit árult el, hogy csütörtökön “kényszerintézkedést foganatosítottak” egy gyanúsítottal szemben, a bíróság pedig pénteken elrendelte harminc napra az előzetes letartóztatását. Balogh Zoltán azt a sajtóinformációt, miszerint a Fejlesztési és Logisztikai Ügynökség egyik vezetőjéről lenne szó, nem erősítette meg. Annyit mondott még, hogy – a hivatalos megfogalmazás szerint – költségvetési szerv önálló intézkedésre jogosult dolgozója által üzletszerűen és bűnszövetségben elkövetett vesztegetés bűntette miatt folyik a nyomozás. Több részletet azonban nem árult el.

A Honvédelmi Minisztérium sajtóosztályán nem nyilatkoztak az ügyről.

A napokban a Magyar Nemzet számolt be róla, hogy előzetes letartóztatásba helyezték a honvédelmi tárca legnagyobb hadiipari cége, a HM EI Zrt. vezérigazgatóját, különösen nagy értékre elkövetett sikkasztás gyanújával.

Korábban pedig több eljárás is indult gyanús szerződések miatt a HM Térképészeti Nonprofit Kft-nél. Utóbbival kapcsolatban a minisztérium azt közölte, hogy a honvédség saját, belső elhárítása tárta fel a visszaéléseket.

– Független Hírügynökség –