Előzetes letartóztatásban a mosonmagyaróvári gyilkosság gyanúsítottja

Győr, 2015. szeptember 29., kedd (MTI) – Előzetes letartóztatásba helyezte kedden a Győri Járásbíróság a vasárnapi mosonmagyaróvári emberölés 22 éves gyanúsítottját – közölte a Győri Törvényszék sajtószóvivője az MTI-vel.

Máté Kinga az előzetes letartóztatás indokaként a bűncselekmény súlyosságát, a tanúk esetleges befolyásolását és a gyanúsított személyi körülményeit jelölte meg. Hozzátette: a gyanúsított magyar-szerb kettős állampolgár, akinek Szerbiában van az állandó lakóhelye.

A bíróság határozata jogerős.

Füves Tamás, a Győr-Moson-Sopron Megyei Rendőr-főkapitányság sajtóreferense elmondta, hogy Mosonmagyaróváron, a Fő utcán vasárnap kora reggel szúrtak meg egy fiatal férfit, aki a helyszínen belehalt sérüléseibe. A rendőrök három embert előállítottak, két férfit tanúként, a magyar-szerb állampolgárt gyanúsítottként hallgatták ki.

Sz. Cs. beismerte a bűncselekmény elkövetését, azt mondta, hogy az előzménye egy szórakozóhelyen kialakult szóváltás volt. A helyszíni kihallgatáskor a gyanúsított megmutatta a rendőröknek az általa elrejtett kést is, amellyel többször megszúrta az áldozatot.

– MTI –








hirdetés