Először megmentették a tejgyártást, azóta pedig fejlesztik

Mélykuti Tibor és Varga Mihály
Mélykuti Tibor és Varga Mihály - © Fotó: Molnár Péter
Debrecen – Két éve még az is bizonytalan volt, hogy nyitva maradhat-e a debreceni tejüzem.

Varga Mihály nemzetgazdasági miniszter személyesen adta át a támogató okiratot Mélykuti Tibor ügyvezető igazgatónak abból az alkalomból, hogy a tárca 260 millió forinttal segítette a vállalat 748 millió forintos fejlesztését. A politikus így akarta demonstrálni azt, hogy a kormány mindent megtesz a tejágazat megsegítéséért.

Lehetőség szerint…

– A feketegazdaság visszaszorítása, a tej áfájának 27-ről 5 százalékra csökkentése, és persze a tejágazat növekvő (a tavalyi 49 helyett 63 milliárd forintos) támogatása mind abba az irányba mutat, hogy segítsünk túlélni ezt az Európa-szerte nehéz időszakot az ágazat szereplőinek – fogalmazott Varga Mihály, aki a meglepően gyenge első negyedéves GDP-növekedési adatot két dologgal magyarázta. „Az egyik az európai uniós források lehívásának lassuló üteme, a másik pedig a járműipar megtorpanása. Ez egyben kijelöli a feladatainkat is. Heteken belül felgyorsítjuk például az uniós pályázatok kiírását” – mondta.

Látványos gyarapodás

Mélykuti Tibor ügyvezető arról beszélt, hogy néhány termelő összefogásából tíz év alatt hogy sikerült egy piacvezető hazai tejipari vállalatot felépíteni úgy, hogy a hatalmas külföldi konkurencia az első perctől jelen volt. Papp László debreceni polgármester a nap üzenetének azt tartotta, hogy a debreceni tejipar nemcsak megmenekült, de ismét fejlődik.

HBN–PA








hirdetés