Előnyt szerzett a DVSC!

Akt.:
Ibrahima Sidibe (fehérben) biztos lábbal értékesítette a megítélt tizenegyest
Ibrahima Sidibe (fehérben) biztos lábbal értékesítette a megítélt tizenegyest - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A hazaiak legyőzték a fehéroroszokat és fontos: nem kaptak gólt.

Nagy lehetőség kapujába érkezett el a DVSC-TEVA a BATE Boriszov elleni párharccal, ugyanis a fehérorosz bajnok kiverése azt jelentené a piros-fehéreknek, hogy a csapat a Bajnokok Ligája főtáblájára kerülésért játszhatna a következő körben, s az Európa Liga-csoportkör már garantált lenne számukra.

Természetesen tisztában volt ezzel mindkét fél, azaz az elszántsággal nem volt baj egyik oldalon sem. A boriszoviak rendkívül magabiztosan várták a debreceni találkozót, elmondták, nem hiszik, hogy bármivel is meglephetné őket a magyar együttes, míg a másik oldal visszafogottabban nyilatkozott az esélyekről, de Kondás Elemér fiai számára is a győzelem volt az igazán elfogadható eredmény. Persze, lehetőleg kapott gól nélkül.

Kemény dió

 

Az első tíz perc veszélyes BATE-helyzeteket hozott, egyszer Novakovics védett hatalmas bravúrral, majd Szihnyevics hibázott ajtó-ablak helyzetben. Látszott, gyorsak, erősek és az előrejátékban életveszélyesek a vendégek.

Nem nagyon tudott mit kezdeni ellenfelével a Loki, de Sibibe közeli fejese jelezte a 21. percben, őket is zavarba lehet hozni. A félidő derekán kényszerű csere következett: a megsérült Mihelicet Bódi váltotta.

A 37. percben ismét Sidibe állt nagyon közel a gólszerzéshez, de a kapus által kiejtett labdát hiába „spiccelte” rá két lépésről, a gólvonalon álló Hagus mentett. Óriási lehetőség maradt ki!

Az első félidőben sok erejüket felemésztette a hazaiaknak a védekezés, a támadásokban pedig kevés elképzelés volt, jobbára ívelgettek Szakályék. A szünet után sokkal élénkebben kezdett a DVSC, aminek hazai gól lett az eredménye.

Bódi szöglete után kavarodás támadt a BATE kapuja előtt, Sidibe rajtolt rá a labdára, akinek Csernyik elhúzta a lábát. A büntetőből a sértett ballal a bal alsó sarokba vágta a labdát!

A gól után a debreceniek még szervezettebben kezdtek futballozni, ami egyébként addig is jellemző volt a játékukra. Különösen Jovanovics teljesített tanárian, és az egész csapat roppant önfeláldozóan küzdött. Óriási hangulatban teltek az utolsó percek, a közönség ugyancsak kitett magáért.

A végén a BATE mindent megtett az egyenlítésért, a Loki pedig kontrákból veszélyeztetett olykor. Szenzációs második félidőt produkált a magyar csapat, akkora szívet vittek ki a pályára, amelynek nem lehetett más a jutalma, csak a győzelem.

Az utolsó pillanatban Seydi ziccert rontott, de az eredmény így is dicséretes. A sikerrel megnőttek a DVSC esélyei a továbbjutásra, folytatás a jövő héten, a boriszovi visszavágón.

HBN-TN

 


Bajnokok Ligája 3. selejtezőkör, visszavágó

DVSC-TEVA – BATE Boriszov 1–0 (0–0)

Nagyerdei Stadion, 14 000 néző. Vezette: Marciniak (Sokolniczki, Listkiewicz)

DVSC: Novakovics – Jovanovics, Máté, Mészáros, Korhut – Mihelic (Bódi 32.), Varga J., Zsidai, Szakály (Bouadla 80.) – Volas (Seydi 62.), Sidibe

BATE: Csernyik – M. Volodko, Filipenko, Hagus, Poljakov – A. Volodko (Karnicki 81.), Olehnovics, Gordejcsuk (Krivetc 61.), Alekszijevics (Pavlov 59.) – Rogyionov, Szihnyevics

Gól: 1–0 Sidibe (11-esből, 56.)

Sárga lap: Sidibe (51.), Bódi (82.)









hirdetés