Előnybe lőtték magukat a böszörményi futsalosok

Hajdúböszörmény – Harmadjára mérkőzött meg a női futsal NB I döntőjében a Hajdúböszörményi TE és az Astra csapata: a két gárda az egyik fél harmadik győzelméig csatázik, hogy eldöntsék, kié lesz az arany.

A hétvégi összecsapás előtt egy-egy volt az állás, ám miután ezúttal 7–6-ra nyert a HTE, előnybe kerültek Quirikó Vivien tanítványai.

Pádár Anita, majd Tell Zsófia is betalált, ám a 12. percre egálra hozta az állást a Kiskunfélegyháza. A böszörményieket sem kellett félteni, Pádár duplával jelentkezett, illetve Nagy Anikó is gólt szerzett, félidőben 5–2-re vezettek a hajdú-bihariak. A szünet után csökkentették hátrányukat a vendégek, a 27. minutumban pedig már 7–3-ra ment a HTE. A vége aztán izgalmasan alakult, 7–6-ra jöttek fel a Bács-Kiskun megyeiek, egyenlíteni azonban már nem sikerült.

Szombaton 19.30-tól az Astra otthonában ismét összecsapnak az együttesek, és amennyiben a Böszi nyerni tud, akkor biztossá válik, hogy megvédi bajnoki címét.

HBN


HTE–Astra Kiskunfélegyháza 7-6 (5-2)

HTE: Torma Lilla – Tell Zsófia, Szekér Anita, Pádár Anita, Kota Gabriella, Vígh Renáta, Nagy Anikó, Pálóczi Krisztina, Kovács Anikó, Mogyorósi Zsuzsanna. Edző: Quirikó Vivien.

Gól: Pádár Anita (3), Tell Zsófia (2), Nagy Anikó (2), ill. Krascsenics Petra (3), Nagy Anett, Gelb Mónika, Dikanová Dominika