Szabolcs-Szatmár-Bereg

2008.05.30. 12:57

Lerakták a natúrpark alapjait

<p>Fehérgyarmat – A Szatmár-Beregi Natúrpark kialakításának előkészítése elnevezésű projekt záró konferenciáját tartották tegnap a fehérgyarmati polgármesteri hivatalban.</p>

Mint Vadnay Réka, a Szabolcs-Szatmár-Beregi Természetvédelmi Alapítvány elnöke megnyitójában kiemelte, az INTERREG III. A Magyarország-Románia és Magyarország-Szerbia-Montenegró határon átnyúló együttműködési program keretében megvalósuló pályázatot lezáró rendezvény az elmúlt egy év munkájának utolsó momentuma.

– A natúrpark feladata egy adott térség természeti és kultúrtörténeti értékeinek megőrzése, s ebben a szatmári, beregi vidék – beleértve a határon túli területeket is – bővelkedik – utalt a kezdeményezés fontosságára dr. Tilki Attila, országgyűlési képviselő, a fehérgyarmati kistérség elnöke.

Hazánk legszebb, legépebb vidékének nevezte a tervezett natúrpark működési területét dr. Tardy János, a Magyar Tudományos Akadémia Természetvédelmi Szakbizottságának társelnöke, s a natúrpark fogalmának tisztázása érdekében hangsúlyozta: a területfejlesztés és természetvédelem közötti átmeneti kategóriát jelenti, és tudvalevő, hogy nem létezhet natúrpark természetvédelem, falusi turizmus, illetve agrárium nélkül.

A konferencia résztvevőit szakemberek tájékoztatták az aktuális tudnivalókról, majd a program részeként felavatták a cégénydányádi kastélyparkban a Fintha István tiszteletére felállított emlékoszlopot. 

- Koncz Nóra -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!