Előállították a libalopással vádolt férfit

Debrecen, Hajdúsámson – A Debreceni Rendőrkapitányság befejezte az ügy vizsgálatát – közölte a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság.

Egy férfi tett bejelentést a rendőrségre 2019. március 2-án 21 óra 30 perckor, amely szerint egy hajdúsámsoni ingatlan udvaráról ellopták két libáját. A körzeti megbízottak a helyszínre mentek, ahol adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek.

A rendőröknek hamar a látókörükbe került a bűncselekmény feltételezett elkövetője, akit még aznap előállítottak a Debreceni Rendőrkapitányságra. A nyomozók R. Imrét lopás vétség elkövetésének megalapozott gyanúja miatt gyanúsítottként hallgatták ki. A férfi elmondta, hogy libákat hazavitte, ahol levágta őket – olvasható a rendőrség honlapján.

A Debreceni Rendőrkapitányság a nyomozás vizsgálati szakaszában a szükséges eljárási cselekményeket elvégezte és az eljárás iratait bíróság elé állítás javaslattal megküldte az ügyészségnek.