Előállítások és meztelen férfi az Operaház előtt – oszlatott a rendőrség

Botrányba fulladt szombaton este Budapesten az
Állami Operaház előtti, Operabál
elleni tüntetés.


Összesen hét embert
állítottak elő. Köztük egy
férfit azért, mert “hiányos
öltözetben” ment be az épületbe –
tájékoztatott
közleményében a Budapesti
Rendőr-főkapitányság (BRFK)
Kommunikációs Osztálya.


Körülbelül negyven ember tüntetett
szombaton este Budapesten az Állami
Operaházzal szemben, az
Operabál ellen tiltakoztak. Az egy
ideig békésen demonstrálók
nem sokkal este kilenc óra után indultak
át az Operaház elé. A
BRFK közleménye szerint be akartak menni az
épületbe, közben pedig hangoskodtak
és zászlóbotokat lengettek.


A bál szervezői ekkor kérték
meg a rendőröket, hogy tegyenek valamit, mert
az ellentüntetők zavarják a
közönséget. A rendőrök
kétszer szólították fel az
elégedetlenkedőket, hogy hagyják el
a teret, azonban nem tették. Ekkor
kiszorították az Operaház
elől az embereket. Öt embert
állítottak elő,
garázdaság miatt.


Még ez előtt történt, hogy egy
férfi “közízlést
sértő, hiányos öltözetben”
felállt az Operaház
lépcsőjére, majd bement az
épületbe. Igazoltatni akarták,
papírjai azonban nem voltak, ezért
őt is előállították.
Ahogy azt a nőt is, aki a forgalmat
akadályozva ment át az Andrássy
úton, közben pedig aprópénzt
dobált. Egy rendőr
felszólította, hogy hagyja abba. A
nő lökdösni kezdte az
egyenruhást, őt ezért
állították elő.


Az események alatt senki sem sérült
meg. Az ellentüntetőknek ugyan szombaton este
11-ig volt engedélyük, de az
események miatt hamarabb, nem sokkal fél
tíz előtt befejezték a
demonstrációt – közölte a
BRFK.



További hírek a Magyarország kategóriából