Élő donor adhatná a vesék harmadát

Lényeges, hogy a beteg és környezete minél több részlettel legyen tisztában
Lényeges, hogy a beteg és környezete minél több részlettel legyen tisztában - © Fotó: Derencsényi István
Debrecen – A transzplantációk számának növelésében nem mindig a pénz számít, fontos az intézmények hozzáállása. Interjú dr. Nemes Balázs transzplantációs sebésszel.

Az átlagemberek zöme nem érti az orvosi szakkifejezéseket, a transzplantációról viszont szinte mindenki tudja, mit jelent: az esetek nagy százalékában agyhalott ember valamely szervét átültetik egy beteg testébe, akinek ez megmenti az életét, vagy „csak” visszaadja a lehetőséget, hogy az egészséges emberekhez hasonlóan éljen. Magyarországon máj-, vese- és hasnyálmirigy-, illetve szívátültetést végeznek. Debrecenben 1991-ben dr. Asztalos László vezetésével indult a veseátültetés, és azóta több mint 600-nál tartanak. 2013 júliusától hazánk csatlakozott az Eurotransplanthoz, így a korábbinál több betegnek van esélye új szervhez jutni. Elsősorban a debreceni transzplantációs lehetőségekről kérdeztük dr. Nemes Balázs sebészt, tanszékvezető egyetemi docenst.

A statisztikák szerint egyre több embert érint a vesebetegség, amely gyakran oda vezet, hogy az illetőnek új vesére lesz szüksége. Ilyenkor – ha a beteg állapota megfelelő –, úgynevezett várólistára kerül. Mennyi idő múlva számíthat új szervre egy 40-50 év körüli ember a Debreceni Egyetemhez tartozó ellátási körzetben? És mi változik, ha kisgyerekről vagy idős emberről van szó?

Dr. Nemes Balázs: A várakozás néhány hónaptól három-négy évig terjedhet. Az Eurotransplant nyolc ország több mint hetven szervátültető központját jelenti. Valamennyi várakozó adatai a központi, belgiumi számítógépbe kerülnek. Egy agyhalott donor jelentésekor a rendszer párosítja az adatokat legjobb immunológiai egyezésű várakozókkal. Ha többen vannak, az kerül előrébb, aki régebb óta jár művesekezelésre. A gyermekeket és a 65 év felettieket kiemelten kezelik. Kis termetű felnőtt donor esetén a gyermek várakozók elsőbbséget élveznek, illetve, ha egy adott régióban 65 év feletti agyhalott donort jelentenek, akkor az ugyanabban a régióban szintén 65 év feletti várakozó betegek abszolút előnyben részesülnek.

Sokan nem vállalják a műtétet, hanem hosszú távon a művesekezelést (dialízist) választják. Mit nyerhetnek és mit veszíthetnek ezzel?

Dr. Nemes Balázs: A művesekezelés a szívet rendkívül megterheli, hiszen 2-3 naponta több liter folyadék halmozódik fel az érrendszerben, amit aztán pár óra alatt kivonnak, s kezdődik minden elölről. Többek között emiatt a művesekezeléssel töltött minden év növeli a szíveredetű halálozás veszélyét. Aki új vesét kap, az nincs hetente többször, több órára ágyhoz kötve, ami az utazással, várakozással együtt gyakran egész napos elfoglaltságot jelent. Élheti a korábban megszokott életét, dolgozhat, sportolhat, nevelheti a gyerekeit. És ami számára igen lényeges: korlátozás nélkül ihat újra. A művesekezelés idején ugyanis a betegek többsége, naponta maximum egy-két decilitert ihat. Előny továbbá, hogy a veseátültetett beteg egy olyan önszerveződő közösség tagjává válhat, amely segítheti például a sportban, érdekképviseletben, és a munkalehetőségek terén is. Hátrány ugyanakkor, hogy a transzplantált személynek naponta kétszer, azonos időben immuncsökkentő gyógyszereket kell bevenni, mellékhatásként pedig növekszik a fertőzések kockázata.

Debrecenben néhány éve élődonoros vesetranszplantációt is végeznek, illetve indulhat a keresztdonoros átültetés, ami azt jelenti, hogy, ha egy rokon felajánlja a szervét, de a beteg nem fogadhatja, mert nem megfelelő a vércsoport­egyezésük, akkor egy másik, hasonló helyzetben lévő párral „keresztben” történik a szerv­adományozás. Mekkora lépés, és milyen új esélyeket nyújt ez az egyetem vonzáskörzetébe tartozó betegeknek?

Dr. Nemes Balázs: Nagyon fontosan tartom a fokozatosság elvét. Az elődöm már elkezdte az élődonoros átültetést, mi tavaly emeltük a gyakoriságát, és nem biztos, hogy most az esetszám ugrásszerű növelésére kell koncentrálni. A rendszerességen van a hangsúly. Hazánkban a veseátültetések 15-20 százaléka, Hollandiában pedig több mint fele élő donorral történik. Ha e téren Debrecenben is programszerűen és emelkedő esetszámmal tudunk teljesíteni, akkor 2017-re körülbelül egyharmad lesz ez az arány a régióban. A keresztdonoros átültetésre jogilag csak tavaly március óta nyílt lehetőség, egyelőre ilyen műtét nem történt az országban. A keresztdonáció Nagy-Britanniában, Hollandiában, de Csehországban is már évek óta rutinszerűen megy.


Dr. Nemes Balázs műtét közben | Fotó: magánarchívum Dr. Nemes Balázs műtét közben | Fotó: magánarchívum ©

Mekkora a kockázata, ha valaki egy szervét odaadja?

Dr. Nemes Balázs: Jogos az óvatosság. Nem elég, ha egy hozzátartozó adakozással segíteni szeretne, előbb alapos vizsgálatokon kell átesnie. Előfordulhat, hogy a veséi nem egyformán működnek, vagy anatómiailag nehéz kivenni, esetleg immunológiai eltérés mutatkozik. A jelentkezők 30 százaléka kiesik a vizsgálatok során. Azt akarjuk elérni, hogy amikor a vese adása megtörténik, akkor elmondhassuk: a leendő donor az orvostudomány jelenlegi állása szerint, az elvégzett vizsgálatok alapján egészséges ember marad egy vesével is, amennyiben az életmódján nem változtat: nem kezd alkoholizálni, dohányozni, elhízni. A statisztikák azt mutatják, hogy az élő donorok átlagéletkora meghaladja a népességre jellemző átlagot. Ők ugyanis a donációt követő minden évben úgynevezett követő vizsgálatokon, orvosi prevención esnek át, így hamarabb kiderül egy kezdődő magas vérnyomás, cukorbetegség vagy bármi egyéb. Vannak olyan egészségkultúrájú országok, ahol ennek igen komoly az értéke, mert mások számára csak nagy összegű biztosítások árán érhető el.

Az átültetések számának a szervhiány, illetve a kórházak pénzügyi és emberi korlátai szabhatnak határt. Ön szerint optimális esetben milyen előrelépést érhetnénk el, és várhatóan milyet érünk el öt év múlva?

Dr. Nemes Balázs: Nem mindig a pénz számít. Alapvető a donort adó intézmény pozitív hozzáállása. Ezen sokat segít a szakmai ismeretterjesztés a szervadományozásról. Több lesz a donort jelentő kórház, ha a kollégák erre kellően felkészültek, motiváltak, és általában véve biztonságban érzik magukat. Vegyük számba ugyanis, hogy az egészségügyi dolgozók minden élet megmentéséért hosszú küzdelmet vívnak, különösen az intenzív osztályokon. Az agyhalál beállta eleve kudarcélménnyel jár, hiszen nem sikerült megmenteni egy embert. Pont ekkor kellene lelkesnek lenniük, és mindent megtenni, hogy a szervek továbbadhatók legyenek. Az ágazati bizonytalanságok, a zaklatott munkahelyi légkör valószínűleg mindezek ellen hat. Debrecen, és a kelet-magyarországi régió egyébként kiemelkedik a donorjelentések számát illetően. Kérdésére visszatérve: az átültetések számának emelkedése azonban elsősorban és közvetlenül attól függ, hogy mennyien vannak a várólistán. Ezért lényeges, hogy a beteg és a környezete minél több részlettel legyen tisztában, hogy találkozzon transzplantált emberekkel és élődonorokkal.

Akkor úgy kérdezem: milyen irányokat szabott a Debreceni Egyetem a transzplantáció helyi ügyének?

Dr. Nemes Balázs: Most napirenden van a Kenézy Kórház és a Klinikai Központ összevonása, s ezzel hazánk legnagyobb egészségügyi intézménye jön létre. Amíg zajlanak az átalakulások, nem tudhatunk biztosat. Tény, hogy amikor két éve ide pályáztam, a kiírásban szerepelt az élődonoros, és általában a vesetransz­plantációs esetszám növelése, illetve a májátültetés esetleges megvalósítása. Engem mindez együtt vonzott, szeretnék itt egy hazai második májtranszplantációs centrumot teremteni – ha lesz rá mód. A kérdésre tehát ma nem tudok konkrét választ adni. Szerintem a jövő azon múlik, miként döntenek a regionális és az ágazati politika emberei. Nehezen hiszem, hogy ne használnák ki a felsorolt adottságokat.

Mely országoktól van tanulnivalónk a transzplantációhoz való hozzáállás és a feltételek megteremtése terén? Mire lehetünk büszkék?

Dr. Nemes Balázs: Az egészségügyi szervezés tekintetében, legalábbis az én szememben, vezetnek a hollandok. Egy kis ország, az összefogással, a tárgyalásos rendezéssel, és azzal a ténnyel, hogy hajlandóak kompromisszumot kötni egymással (a híres polder módszer), elérte, hogy kimagasló az egészségügyi ellátás színvonala. Az egyik legnagyobb szervátültető központ az észak-hollandiai Groningen, a másik délebben Leiden, majd Utrecht. Színvonalas központ működik Amszterdamban is, de nem a legnagyobb. A másik példa Horvátország. 2001-ig a sor végén volt. Személyesen találkoztam az egyik nagy centrum vezetőjével egy éve. Elmondta, hogy amikor az állami vezetés rájött a szervátültetések népegészségügyi jelentőségére, és a komoly támogatás mellett bele is szólt a fejlesztésbe, akkor kénytelenek voltak félretenni a kisebb szakmai nézeteltéréseket. Ezután lényegesen több lett a beültetés, csupán azáltal, hogy megháromszorozódott a várólistára helyezett betegek száma. Egy tavalyi statisztika szerint Horvátország világelső az egymillió lakosra vetített szervkivételek és -beültetések számában. Mióta itt dolgozom, a külföldről érkező vesék túlnyomó részét onnan kapjuk. Mi magyarok, büszkék lehetünk arra, hogy világszínvonalon végezzük a műtéteket, Debrecenben különösen figyelünk arra, hogy kövessük és alkalmazzuk az új kezelési lehetőségeket. A 2007 óta létező Európai Szervtranszplantáló Sebészet szakvizsgát az első néhány évben Nagy-Britannia után Magyarországon szerezték meg a legtöbben. Büszkék lehetünk tehát, de, ha szakmán belül, holland módra, meg tudnánk egyezni sok további kisebb-nagyobb szakmai kérdésben, akkor még jobban szárnyalhatnánk.

– Szabó Katalin –


Névjegy: Nemes Balázs

  • életkora: 46 év
  • szakterülete: általános sebészet, máj-, és hasnyálmirigy-sebészet, vese-, és májátültetés
  • külföldi tapasztalat, tudományos munkásság: kétéves képzés Hollandiában (Groningen Egyetemi Kórház), PhD 2006, habilitáció 2013
  • munkahelyek: 1993–2013 Budapest, Semmelweis Egyetem Transzplantációs és Sebészeti Klinika, 2013-tól Debreceni Egyetem Általános Orvostudományi Kar
  • jelenlegi beosztása: tanszékvezető egyetemi docens
  • egyéb megbízatásai: a Regionális Vese várólista-bizottság elnöke, az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért kuratóriumi elnöke, a Debreceni Akadémiai Bizottság Szerv-, és Szövetátültetési Munkacsoport társelnöke.

Felhívni a figyelmet a szervátültetésre

Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért jótékony célú koncertet rendez ma, április 27-én 19 órától a debreceni Református Nagytemplomban. A bevételt a szervezet céljaira fordítják:– Mobilitás program (orvosok, egészségügyi szakdolgozók hazai, külföldi transz­plantációs továbbképzése);

– Sorstárs program (a veseátültetett betegek szervezett, ismeretterjesztő látogatása a művesekezelt sorstársaiknál);

– Gerundium-kortársoktatási program (transzplantációs továbbképzésen részt vett orvostanhallgatók ismeretterjesztő látogatása középiskolákban – egy orvos már fél évet tölthetett Leidenben az alapítvány segítségével).

Az Alapítvány a Kelet-Magyarországi Transzplantációért 2014 tavaszán jött létre, alapítója dr. Fekete Károly, akkor a Debreceni Református Hittudományi Egyetem rektora, ma a Tiszántúli Református Egyházkerület püspöke. Az alapítványnak azonban nincs egyházi, vagy felekezeti kötődése.

A kuratórium elnöke dr. Nemes Balázs. A jótékonysági koncert célja felhívni a figyelmet a szervátültetés nép­egészségügyi jelentőségére, és arra, hogy ez a beavatkozás magas színvonalon elérhető a régióban.









hirdetés