Elnémultak a kolompok Szoboszlón: nagy verést adott a Gladiators

Munkában a védelem
Munkában a védelem - © Fotó: Kovács Zoltán
Debrecen – 48-0-s sikert ért el Hajdúszoboszlón a Gladiators a Magyar Amerikai Futball Liga Divízió I-es bajnokságában a Budapest Cowbells 2 ellen.

A Cowbells szurkolóinak van egy szokása, miszerint, amikor a csapat védekezik, tehénkolompokat ráznak, hogy megzavarják az ellenfelet. Ezúttal a Gladiators mindent megtett azért, hogy ezek a kolompok elhalkuljanak Hajdúszoboszlón. Az első negyed elején kétszer gyorsan gazdát cserélt a labda, utána viszont a Gladiátorok már nem hibáztak, és végül Molnár Gábor az erős szembeszél ellenére egy remek hosszú passzt adott Szabó Krisztiánnak, aki a Cowbells-védőkkel a nyakán berohant a végzónába. Az extrát Szép Gábor másodjára ugyan, de berúgta (7-0). A ponteső igazán a második játékrészben kezdődött. Roják Richárd kétszer egymás után közelről futott touchdownt, az elsőt követően viszont egy trükkös akció jött. Szabó a rúgó elől felszedte a lasztit, térült-fordult, az end zone-ba befutott, és az egy pontot érő extra helyett két egységet adott hozzá az eredményhez (22-0). Roják 2 TD-je után jött a Gladiators fiatal tehetsége, Huszár Zsombor, aki első idei találkozóján lépett pályára, és futott egy TD-t, ami után az extra kimaradt (28-0). Ezt követően a Cowbells irányítójának átadását Harsányi Tamás lefülelte a levegőből. Ugyan nem tudta pontokra váltani a megszerzett malacbőrt a válogatott linebacker, de Szabó Krisztián ezúttal is jókor volt jó helyen, Molnár ezt kiszúrta, és a kezébe repítette a játékszert (34-0).


g3

Roják Richárd | Fotó: Kovács Zoltán


A harmadik negyedben a Cowbells közel állt a pontszerzéshez, de a Gladiátorok védelme megállította a lelkes és kemény fiatalokkal telített alakulatot. Majd az utolsó játékrészben bebiztosította a sikert a hajdúsági egylet, miután Várady Péter is megszerezte a vendég irányító passzát és a pontszerző területig nyargalt a labdával (41-0). Ezzel beindult a futóóra, hiszen 35 pontos különbségnél mercy rule, azaz kegyelmi szabály lép érvénybe, így csak bizonyos esetekben áll meg az óra. Ezzel viszont a pontzuhatag nem ért véget, mivel a szezonnyitón 4 elejtett labdát jegyző Szabó Krisztián, ezúttal is jókor volt jó helyen és harmadik touchdownját is megszerezte. Szép Gábor pedig beállította a végeredményt (48-0).

Összességében a Gladiators védelme remek formában volt a találkozón, hiszen 3-szor szerzett labdát, ebből 1-et pontokra váltottak Várady Péter révén. A támadósornál Molnár Gábor ugyan 2-szer elvesztette a malacbőrt, de emellett 3 TD-passzt is kiosztott, mind a hármat Szabó Krisztiánnak. Roják Richárd egy kisebb sérüléssel küszködött, de kétszer így is mattolni tudta a Cowbells védelmét.

A cél az volt, hogy ne kapjunk pontot, illetve, hogy sokat vigyünk, ez be is vált

– értékelt Szűcs Botond vezetőedző. – „Majdnem minden összejött, főleg a védelem nyújtott kiemelkedőt, a támadóknál még voltak kétséges dolgok, de ők is jól játszottak. Ezt a teljesítményt kell majd tovább vinni. Az elején megint dadogtunk, úgy ahogy szoktunk, sok hibánk volt. Ezeket ki kell javítanunk és nem szabad, hogy a játékunkban maradjon, főleg a rájátszásban. Viszont látszik, hogy szépen, lassan kezdünk egy csapattá gyúródni, ami a legfőbb célunk. Az Újpest Bulldogs ellen jobban kell hajtanunk, mivel idegenben játszunk. Remek edzők dolgoznak a klubnál, de mi Budapestre győzni megyünk.”

A Gladiators a következő mérkőzését a Divízió I-ben, az Újpest Bulldogs ellen játssza Budapesten, a Duna-Cipő pályán április 24-én.

– Makranczi László –


Gladiators-Budapest Cowbells 2 48-0 (7-0, 27-0, 0-0 14-0)

Pontszerzők: Szabó Krisztián 3 TD, Roják Richárd 2 TD, Huszár Zsombor, Várady Péter 1-1 TD, Szabó Krisztián 2 PT, Szép Gábor 4 XP.




Sporthírek






hirdetés