Elnökválasztás: csak képviselőivel konzultál a Fidesz

Volt ilyen elképzelés, de most nem országos kérdőíves szimpátiaszavazással dönti el a Fidesz, hogy ki legyen az államfő-jelöltjük.

A párt 2005-ben, az akkori elnökválasztás előtt megkérdezte az embereket, szerintük ki legyen a köztársasági elnök. Orbán Viktor miniszterelnök most Lázár János frakcióvezetőt bízta meg azzal, hogy gyűjtse össze a 263 fős Fidesz-KDNP-frakciószövetség jelöltjeit – írja a Népszabadság.

 Attól tartanak ugyanis, hogy esetleg ismét Sólyom Lászlót lenne a befutó, ha a jelöltek szimpátiáját az öt évvel ezelőtti módszerrel mérnék. A beérkező névsor alapján a tervek szerint a június 28-i frakcióülésen döntenek a jelöltjükről. A lap szerint felborulhat a Fidesz öt évvel ezelőtt felállított kritériumrendszere is, miszerint a köztársasági elnöknek pártokon felül álló személyiségnek kell lennie, hiszen a mostani esélyesek között van Schmitt Pál házelnök és Pálinkás József, az MTA elnöke is. Az MSZP szombaton dönt arról, hogy legyen-e a pártnak államfő-jelöltje – írja a lap.

– Független Hírügynökség –