Elmulasztott segítség

Gyorsabban is a kelleténél…
Gyorsabban is a kelleténél… - © Fotó: Illusztráció, archív
Debrecen – A vádlottak és a sértett vitatják a volán átadásának körülményeit.

Segítségnyújtás elmulasztása bűntettével vádolja az ügyészség egy 2012-es nyírábrányi balesettel összefüggésben azt a férfit és nőt, akik csütörtökön álltak bíróság elé.

Rádőlt a betonoszlop

A Debreceni Járási Ügyészség vádirata szerint H. Attila és B. Szilvia sem rendelkezett vezetői engedéllyel. Előbbivel szemben az elmúlt években négy alkalommal is szabálysértési eljárás indult többek között azért, mert jogosítvány nélkül ült volán mögé. 2012 novemberében H. Attila vezette a sértett gépkocsiját Nyírábrányban, amikor is – ittasan – gyorsabban haladt, mint azt az útviszonyok megengedték volna. Az autó kisodródott, házkerítésnek, majd beton villanyoszlopnak ütközött, ami a járműre borult. A vádirat szerint H. Attila és B. Szilvia úgy hagyták el a helyszínt, hogy megvárták volna a baleset miatt kivonuló mentőket, rendőröket, miközben az autó utasként jelenlévő tulajdonosa komolyabban megsérült (az arca megzúzódott, a kulcscsontja kificamodott). Az ügyészség megállapítása alapján a sértett nem önszántából engedte át a volánt, H. Attila önkényesen ült a vezetőülésbe.

A csütörtöki tárgyaláson H. Attila részbeni beismerő vallomást tett, míg társa fenntartotta a nyomozati szakban tett állításait.

HBN

A cikk folytatása a Napló pénteki számában olvasható.








hirdetés