Helyi közélet

2015.12.17. 16:40

Világszínvonalú eszközök, jobb közérzetű mentősök a megújult debreceni állomáson

Debrecen - Sok éve esedékes munkák végére értek az Országos Mentőszolgálat debreceni telephelyén, ahol pályázati forrásból felújították a mintegy 200 dolgozó számára helyiségek egy részét, elektromos garázskapukat szereltek fel, és két új gépjárművet, illetve különböző eszközöket szereztek be.

Debrecen - Sok éve esedékes munkák végére értek az Országos Mentőszolgálat debreceni telephelyén, ahol pályázati forrásból felújították a mintegy 200 dolgozó számára helyiségek egy részét, elektromos garázskapukat szereltek fel, és két új gépjárművet, illetve különböző eszközöket szereztek be.

A beruházásról csütörtökön számoltak be a sajtó képviselőinek.

Összesen 11 milliárd forintból

A debreceni mentőállomás egyike annak a 60-nak, melyeket a 2012 év vége óta újonnan felépített 22 mellett az Országos Mentőszolgálat az összesen 11 milliárd forintos pályázati forrásból – hivatalos szóhasználattal – dinamizált. Erről az OMSZ projektigazgatója, dr. Gyöngyösi Péter beszélt a részlegesen felújított Külső vásártéri állomás átadásán. Mint mondta, elsősorban az ott dolgozó munkatársak elhelyezési körülményein javítottak, és költséghatékonyságot növelték az energiaellátó rendszerek korszerűsítésével. A többi dinamizált állomáshoz (megyénkben még Püspökladányban történt felújítás) hasonlóan a debreceni is kapott egy négykerék-meghajtású modern járművet, valamint modern orvostechnikai eszközöket is.

Európai színvonalú szimulációs központ

Egy másik, több mint 80 millió forintos fejlesztés részeként Európa egyik legkorszerűbb, a kórházi előtti ellátást végző szakemberek képzését szolgáló modern eszközökkel felszerelt szimulációs központot is létrehoztak az állomáson – tette hozzá a projekt igazgató. Kiemelte, az állomás munkatársai mindkét projekt kivitelezése alatt úgy végezték el a feladataikat, hogy munkálatok miatti nehézségekből a lakosság semmit sem érzékelhetett.



Az ünnepélyes átadás után bemutatták a szimulációs központ büszkeségét, azt az életnagyságú bábut, amely pontosan úgy reagál minden orvosi beavatkozásra, mint egy élő ember. Akár az egyetemi oktatásban is hasznosítható modellen minden olyan folyamat nyomon követhető, amely a beavatkozást követné egy betegnél. A központban ugyanilyen célra található egy gyerekbábu is, azon az életkornak megfelelő beavatkozásokat lehet tesztelni. Ilyen eszközökből eddig mindössze kettő volt az országban, a honvédségnél, illetve a Semmelweis-egyetemen, de most már valamennyi egyetemmel rendelkező város mentőállomásán megtalálható – mondta el dr. Gyöngyösi Péter.

Gyorsabban vonulnak

Az állomás vezető mentőtisztje, Újvárosy András lapunknak elmondta, hogy az 1972-es átadása óta alaposan elhasználódott az épület, melyben festés ugyan többször is volt, de jelentős felújítás nem. Azzal, hogy a mintegy 200 dolgozójuk öltöző helyiségeit korszerűsítették, sokat javítottak a komfortérzetükön, egyébként pedig az egyszerre 40-45 bent tartózkodó munkatársaknak megfelelő kényelmet nyújt a vezető tiszt szerint. Fontos fejlesztés az a garázskapu is, amelynek segítségével sokkal gyorsabban, dinamikusabban ki tudnak vonulni a járművekkel, hiszen sokszor a másodperceken múlik az életmentés. Miután az évek óta esedékes felújítás még mindig csak egy részét érintette az épületnek, természetesen szükség lenne továbbiakra is, de egyelőre még örülnek a most megvalósultnak.

HBN-ÉP

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában