Élmények, közösség, tánc, móka, kacagás

Élmények, közösség, tánc, móka, kacagás
© Fotó: Dodó Ferenc
Nyíregyháza – Hatszáz gyerek vesz részt a közösségi programokon.


– Elnézést kérek mindenkitől, amiért ebben a zegzugos pincében tartjuk a sajtótájékoztatót, de az iskola többi helyisége tele van gyerekekkel: olyan iskolásokkal, akik részt vesznek a pályázati forrásból megvalósuló közösségi programunkban – kezdte csütörtöki sajtótájékoztatóját Demarcsek Zsuzsa projektmenedzser, aki a Vásárhelyi László Alapfokú Művészeti Iskolában (VLAMI) megvalósuló két éves projekt részleteiről beszélt. A pályázó és lebonyolító szervezet az iskola fenntartója, a Botoló Nonprofit Közhasznú Kft., amely 60 millió forintot fordíthat arra, hogy az idén és jövőre 600-600 gyereket vonjanak be művészeti nevelési tematikájú közösségi programjaikba. – Hatvan iskolás bentlakásos közösségi programban vehet részt ezen a héten Tiszabecsen, a jövő héten pedig Szamoskéren, ahol a VLAMI Lókötő, Topogó, Margaréta és Ispiláng csoportjai táboroznak. A többiek, 540 diák tíz helyszínen napközi otthonos programokban vesz részt, és nagy örömünkre nemcsak Nyíregyházán tudjuk fogadni a gyerekeket, de sikerült bevonnunk a projektbe Tiszavasvárit, Szorgalmatost, Geszterédet, Birit, Nagykállót és Tiszaeszlárt is. Az egyhetes közösségi programok művészeti tematikájúak, a céljuk pedig az, hogy a résztvevők tartalmasan töltsék el a szabadidejüket; úgy tanuljanak, hogy ne vegyék észre; hogy a művészetpedagógia módszereivel fejlődjön a személyiségük, és hogy élményekben legyen részük. A gyerekek képzőművészeti, zenei, drámás és táncos foglalkozásokon vehetnek részt, de az állatparkot és a múzeumfalut is felkeresik. A szakmai megvalósításban 40 pedagógus mellett 20 közszolgálatos fiatal és tíz önkéntes segítő vesz részt, az első napok tapasztalatai pedig pozitívak: az iskolások élvezik a foglalkozásokat, és a szülők is örülnek annak, hogy a gyerekeik élményeket szerezve, hasznosan töltik a szünidőt.

Jubileumi tanév

Jubileumra készül a VLAMI: az iskolát az 1998/99-es tanévben azért alapította meg Demarcsek György, hogy a Nyírség táncegyüttes számára megfelelő utánpótlást neveljen. Az elmúlt két évtized alatt az intézmény szakmai bázisközpont lett, amely részt vett az alapfokú művészetoktatást érintő országos szakmai fejlesztésekben, többször is elnyerte az akkreditált Kiváló Tehetségpont címet, szakmai munkájuk bekerült a Magyar Művészetpedagógiai Értéktárba. A következő tanévben számos programot terveznek: flashmobot, műhelybemutatót, táncházat, kiállítást, színházi műsort, jubileumi gálát és ahogy Demarcsek György elmondta, szeretnék végre megvalósítani egy nagyon régi álmukat is: felnőtteknek szerveznének csárdástanodát, hogy a hozzájuk járó gyerekek szülei – és minden érdeklődő – elsajátíthassa a tájegységek csárdásait.

KM