Elmentünk Romániába élelmiszerért, és képzeljék, nem találtuk a magyarokat

Akt.:
Elmentünk Romániába élelmiszerért, és képzeljék, nem találtuk a magyarokat
© Fotó: Kovács Péter
Nagyvárad – Országhatár? Nem akadály! Forgalmi, személyi, és egykettőre Borson vagyunk…

Négysávos, de szakaszosan újított aszfaltcsík vezetett bennünket Nagyváradig, ám itt elfogyott a tudományunk. Merre induljunk? Hol vannak a bevásárlóközpontok? Se egy tábla, se egy plakát, de még kérdezősködni sem lehet, mert messze a járda, no meg a forgalom ritmusa nem hogy megállást, de lassítást sem engedélyez. Segítség? Másoknak a navigációs kütyü, nekünk egy kis kitérővel a nagyváradi kolléga.

Három kanyar, két hosszú egyenes és máris a belvároshoz közeli bevásárlóközpontnál vagyunk. Kis keringőzés után találtunk parkolóhelyet, igaz, kicsit szűkebb, mint az otthon megszokott, de ajtókoccantás nélkül ki tudtunk szállni a kocsiból. BH-s rendszámú autók tömkelege, egy-egy CJ-s rendszám, és hopp, ott egy KTI, azaz, magyar jármű. Azt rögtön megállapítottuk, hogy ez biztosan nem honfitársaink kedvenc bevásárlóhelye. Közben persze találkoztunk magyarokkal, ők történetesen nagyváradiak.

Csak románul és angolul

– Jól megközelíthető, nagy parkolója van, ezért kedvelik az itt lakók. Magyarországról…? Legfeljebb vasárnap, de akkor is kevesen. Csökkent ugyan az áfa, de előtte megemelték az árakat, ezért most ott vagyunk, mint annak előtte – mondják.

Az áruház leginkább a Debrecen belvárosában lévő, korábban épült bevásárlóközponthoz hasonlít, csak legalább háromszor akkora. Hogy eligazodjunk, irány az információ, ahol az ott ülő nő a románon kívül semmilyen nyelven nem beszél. Viszont élénken mutogat a háta mögé, egy másik, kisebb információs pult felé. Magyarul tudakozódunk, mit hol találunk. A válasz angolul érkezik. Tehát megértette kérdésünket. Beszélni viszont csak románul és angolul tud a fiatal nő, de szerinte bent csupán románul érdemes próbálkozni, mert ott aztán tényleg nem értenek más nyelven.

Séta a széles folyosókon, jobbra-balra üzletek. Minőség, márkák? Akár Debrecenben, akár Budapesten, de mondhatnám Innsbruckot, Hágát, Strasbourgot vagy Bolzanot is. Ám minket az élelmiszer érdekel! Követtük az embereket és megérkeztünk oda, ahová a reklámújság csábítja az országhatár magyar oldalán élőket.

Kuriózumok is

– Itt aztán van forgalom – adunk hangot első benyomásunknak. – És kínálat is! – folytatjuk a sorok között járkálva. Tele polcok, a pultokról szinte ömlik le az áru. A választék pedig – szerintünk – nagyobb, mint otthon. Bármelyik élelmiszert is nézzük, mindegyikből többféle minőségű, amelyek az árakban egyértelműen realizálódnak. Mi több, olyan kuriózumok is vannak, mint polip, kagyló, homár, garnéla. A legtöbben persze a leértékelt, illetve a „kettőt fizet, hármat vihet” pultoknál tolonganak. Magyar szót itt hallottunk. És milyen a szerencsénk, az egyik család Békéscsabáról, a másik Biharkeresztesről érkezett.

– Úgy hallottuk, sokkal olcsóbb itt minden. De nem! Sőt! – mondja a Buglyó Lászlóné néven bemutatkozott asszony. – Csalódnunk kellett, mert ennyiért – mutat a leértékelteket kínáló pultra – a Csaba Plazában is meg tudom venni. Ezért kár volt idejönni! Ugyanakkor szép a város, tetszik a környezet, ezért volt érdemes ennyit autózni.

Persze, mi is bevásároltunk, vegetáriánusként a nekünk való étkeket kerestük meg. A magyarországi lényegében nulla kínálathoz képest itt valóságos eldorádóba csöppentünk: két méter szélesen konzervek, növényi pástétomok. Irány a kassza! Sor nincs, és a pénztáros magyar.

– Vasárnap legfeljebb, akkor is alig, de hétköznap szinte egyáltalán nem – mondja kérdésünkre, hogy vannak-e itt vásárlók Magyarországról. – De miért is jönnének? Ott olcsóbb minden mint itt, ezért is járnak a románok Újfaluba meg Debrecenbe…

– Kovács Zsolt –

 








hirdetés