Elment egy segítőnk

Molnár Attila
Molnár Attila - © Fotó: Iklódy János
Debrecen – Nyolc évvel ezelőtt (2008. április 5-én) megjelent a Naplóban egy cikk az egyedülálló anyáról és két gyermekéről, akiknek egy kipattant szikra miatt leégett az otthonuk. A fényképen a romok előtt állt a 6 éves kislány.

A kisebb fatelepet üzemeltető vállalkozó, Molnár Attila elolvasta a cikket, aztán folytatta a munkáját, de este eszébe jutott, s megnézte újra a képet. Másnap telefonált a Naplóhoz, és azt mondta, segíteni fog.

Jelentkezett egy másik vállalkozó is, és összefogva nekilendültek. Molnár Attila szervezte és nagyrészt finanszírozta a folyamatot, illetve segítségül hívta az ácsmunkához értő barátait. A befejezés szakaszában több hétvégét áldozott arra, hogy lakhatóvá tegye a nem egészen 20 négyzetméteres építményt. Munkásokat fizetni már nem volt pénze, maga állította be az ajtót, ablakot, rakta le a burkolatot, szerelte a gipszkartont. Tél lett, mire elkészült a ház, az erről szóló cikk december 1-jén jelent meg a Naplóban.

Ekkorra nyakunkon volt a válság, s egyéb ok is odavezetett, hogy Attila vállalkozása megrendült: a lét és nemlét határára került. Nem adta fel, újabb hiteleket vállalt, sokat dolgozott, és több év után lassan ismét talpra állt. A segítségével otthonhoz jutott családot még éveken át támogatta ingyen tüzelővel.

Tavaly nyáron megbetegedett, megműtötték, kemoterápiás kezelésre járt, de a munkát ezalatt is folytatta. Idén tavasszal azonban áttétei keletkeztek, újra műtétre szorult, s ebből már nem épült fel. Húsvét előtt elment. Hatvanegy éves volt. Azon kevesek egyike, aki tudott önzetlenül adni, időt, energiát áldozni, hogy másokon segítsen.

Nyugodjon békében,
a Napló szerkesztősége








hirdetés