Helyi kultúra

2019.07.08. 20:53

A Karády-láz továbbra sem csillapodik még

Karády-láz Debrecenben címmel, a napokban megjelent, 64 oldalas kis „füzet” a Napló egykori főszerkesztője, Bakó Endre munkája.

Az összeállítás Karády Katalin debreceni szerepléseiről egyéb dokumentációk híján csupán sajtóvisszhang alapján készült, emiatt nevezi a szerző – Debrecen művelődéstörténetének jó ismerője – dokumentumriportnak. A művésznő életrajzából csak annyit ragad ki, amennyi feltétlenül szükséges. A magyar színháztörténetben ilyen kozmikus sebességgel még senki sem lett bálványozott sztár, mint Karády Katalin, aki 1940-ben – majd 1943-ban – a Csokonai Színházban is nagy sikerrel vendégszerepelt, sőt egy későbbi tudósítás szerint egy Ady Endre debreceni életét bemutató, esetleges filmben Léda alakítására kérték volna fel. A két korabeli debreceni lap, a Debreczen és a Debreceni Újság–Hajdúföld egymást túllicitálva reklámozta a vendégszereplést.

A füzet közli a dokumentumok pontos hozzáférhetőségét, néhány szakmai véleményt Karádyról, a művésznő karrierjét segítő barátok rövid életrajzát, továbbá a Debrecenben működő Karády Katalin Kedvelő Klubjának néhány dokumentumát.

HBN

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában