Ellenzéki reakciók a magánnyugdíjpénztári befizetések felfüggesztésére

Az MSZP minden lehetséges eszközzel gátolni fogja a magánnyugdíjpénztári befizetések felfüggesztéséről szóló törvényjavaslat elfogadását, az LMP szerint a módosítás egyenesen alkotmányellenes, a Jobbik szerint pedig a módosítással teljesen megszűnik az állami kontroll a magánnyugdíjpénztári szektor és az emberek ottani befizetései fölött – hangzott el az ellenzéki pártok vezérszónoki felszólalásaiban a szerdai parlamenti vitában.

Kiss Péter (MSZP) szerint a tárgyalt törvény hat paragrafusban tulajdonképpen egyszerű pénzbehajtás: lenyúlják hárommillió ember befizetéseit, így szakmai érveknek nincs is helyük. A volt szociális miniszter szerint a legnagyobb probléma a javaslattal: egyetlen szóval sem rendezi, hogy hogyan és mikor adják vissza a pénzt azoknak, akik később is maradnának a magánnyugdíjpénztáruknál.

Burány Sándor az MSZP másik vezérszónoka emlékeztetett rá, hogy “a Fidesz nem először rövidíti meg a nyugdíjasokat, de most már a jövő nyugdíjasainak pénzét is elveszik.” Mindezt pedig a szocialisták szerint azért, hogy egy “hibás és igazságtalan” adócsökkentést fedezzenek.

Sheiring Gábor (LMP) felszólalásában úgy fogalmazott: a tervezett átalakítás egy “perverz és hibás adóreform finanszírozására kell, amely antiszolidáris és sosem fog munkahelyeket teremteni.”. Az ellenzéki képviselő hangsúlyozta: nem igaz a kormány érvelése, hogy egy lyukat találtak a költségvetésben és annak betömésére kellenek a magánnyugdíjpénztári befizetések, hanem épp ellenkezőleg a kormány ásta a lyukat az adóváltoztatásaival.
Az LMP szerint ráadásul alkotmányellenes a törvénytervezet, mert nem jelöli meg, hogyan adja vissza az embereknek a befizetésüket.

Hegedűs Tamás (Jobbik) elmondta: pártja egyetért a kormány helyzetértékelésével és szerintük “makrogazdasági szélhámosság” a jelenlegi magánnyugdíjrendszer. Ugyanakkor úgy vélik, a most tervezett átalakítással komoly veszélybe kerül az emberek által eddig befizetett 3 ezer milliárdos portfólió, hiszen az állam teljes kivonulásával senki sem lesz, aki a “gondos gazda szerepét” számon kérje a pénztárakon.

– Független Hírügynökség –








hirdetés