szépségverseny

2019.10.29. 20:00

Megvannak megyénk tündérszépei

A regionális forduló október 31-én kezdődik, és ismét értékelhetik a Tündérszépeket.

Véget ért Tündérszépek 2020 országos szépségversenyünk első, megyei fordulójának értékelési szakasza. Az olvasók kedvencére október 28. éjfélig lehetett szavazni, majd kedden a szakmai zsűri választott ki még három szépséget, akik továbbjutnak a regionális fordulóba. A közönség kedvence a legtöbb online leadott szavazat alapján a 17 éves debreceni Nagy Roberta Sára lett.

Fotó: Kiss Annamarie

A Napló kérésére elmondta, nagyon izgatott volt, mi lesz a megyei forduló eredménye. – Hétfő este egészen éjfélig fent maradtam, láttam, hogy én vagyok az élen, de még nem mertem elhinni, így csak „csendben” mertem örülni – fogalmazott Roberta, majd hozzátette, várja már a következő fordulót, s ott is igyekszik minél jobb eredményt elérni, s továbbjutni.

Helyezettek

A szakmai zsűri, azaz a Napló szerkesztőségének tagjai, továbbá Tóth Valentina korábbi szépségkirálynő, valamint Kálucz Martint debreceni sportoló – akiket felkértünk, hogy értékeljék a lányokat – összesített szavazatai alapján a nádudvari Ludman Fruzsina végzett az első helyen, akinek a fotókon az átütő kisugárzását emelték ki az ítészek.

A képzeletbeli dobogó második fokára a debreceni mazsorettes lány, Antal Zsófia állhatott, akinek a természetes szépségét hangsúlyozta a zsűri.

Fotó: Kiss Annamarie

Őt követte a harmadik helyen a mikepércsi Galgóczi Klaudia, a 21 éves egyetemista lányt a megnyerő mosolya és formás testalkata juttatta bronzéremhez.

Fotó: Galgóczi Klaudia magánarchívuma

Csütörtöktől újra indul a szavazás immár regionális szinten, a szavazatokkal már az országos döntőbe jutás a tét.

ND

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában