Frissítve:

Elkobzott csempészautók

Elkobzott csempészautók Elkobzott csempészautók
Debrecen - Idén eddig mintegy 2000 járművet koboztak el gazdájától a vámosok csempészet miatt, többet, mint tavaly egész évben.    &nbspLefoglalt csempészautók 2007.09.24.

hiba beküldése

Bár a bő egy évvel ezelőtti vámszigorítások jóval kockázatosabbá tették, ezáltal a becsült forgalom felére vetették vissza a cigaretta-csempészetet, a feketézés ma is busás hasznot hoz.

Erről árulkodik, hogy a debreceni vámőrség Vámospércsi úti raktárhelyén 750 személygépkocsi, teherjármű, és busz sorakozik vevőre vagy arra várva, hogy tulajdonosa kifizesse a jövedéki bírságot. Sok esetben e büntetés oly magas összegre rúg, hogy veszni hagyják a kocsit. Kupecz Józseftól, a vám- és pénzügyőrség regionális parancsnkságának szóvivőjétől megtudtuk: a cigi márkájától függően kartononként 6–11 ezer forint a bírság.

Szétszedik

Az átalakított járművek már nem kerülnek vissza a forgalomba, rájuk csak autóbontók licitálhatnak. – Szét fogják szedni azt a viszonylag új Audi A6-ost is, amit egy debreceni férfitól foglaltunk le nemrég – mondta a százados. A többmillió forintba kerülő kocsitól mindössze 10 (!) karton cigaretta miatt volt kénytelen megválni tulajdonosa, aki a hátsó ülés alatt alakított ki kisméretű rejtekhelyet.
A felderítésekről megtudtuk: a nagy fogásoknál a vámosok szinte kivétel nélkül fülest kapnak, és biztosra mennek, köszönhetően nagyrészt a bűnözők „jóakaróinak”.

A „tuti tippre” nagy szükségük is van, hiszen ha úgy bontanak meg egy járművet, hogy nem találják meg a csempészárut, a rongálással járó kár őket terheli. Hozzáteendő: az utóbbi években nem fordult elő ilyen eset. Nagyon sokat segíthet a munkájukban az a – nem tévedés – több százmillió forint értékű szuperröntgen, ami jelenleg próbaüzemelésen van Ártándon, és amivel gyorsabban és biztosabban ellenőrizhetik a kamionokat, mint a „csak” 50 milliót kóstáló eddigivel.

  • Lejárt fagyit nyalattak a vendégekkel
  • Ráment az autó a pontyokra
  • Több adó, kevesebb dohány
  • A HAON LEGFRISSEBB HÍREI A CÍMLAPON: KATTINTSON IDE!



    Zsanett, a nap szépe

    Zsanett germanisztika szakon tanul a Debreceni Egyetemen, de a spanyol nyelvet is örömmel tanulja.
    tovább »

    További hírek a Hajdú-Bihar kategóriából
    Folyamatosan bővül a szelektív hulladékgyűjtés az általános iskolákban
    Budapest, 2015. március 2., hétfő (MTI) - A PontVelem Okos Programban az általános iskolás diákok március [...] tovább »
    Buda-Cash - Az OBA vezetése kedden tárgyalja a DRB bankcsoport kártalanítási ügyét
    Budapest, 2015. március 2., hétfő (MTI) - Az Országos Betétbiztosítási Alap (OBA) igazgatótanácsa kedden kora [...] tovább »
    A hét kezdetének eseményei
    Hajdú-Bihar - A hétfő hírek egy helyen! Itt mindent megtalál, amiről ma esett szó és fontos lehet. tovább »
    Három baleset is történt Debrecen utcáin
    Debrecen - Három balesetről értesült a Hajdú Online hétfő este, mindhárom Debrecenben történt. tovább »
    Útdíj - Csaknem 830 ezer megyei e-matricát vettek és 13 ezret váltottak vissza az autósok február végéig
    Budapest, 2015. március 2., hétfő (MTI) - Összesen 829 ezer megyei e-matricát vettek az autósok és mintegy 13 [...] tovább »
    Még több kategóriábol »


    Login2


    Autentificati-va sau adaugati un comentariu pe TION.ro

    Autentificati-va pe TION.ro:




    Elfelejtetted a jelszavad?

    Comentati pe TION.ro:

    Completati numele si e-mailul dvs. in casutele de mai sus pentru a putea comenta ca utilizator neinregistrat.

    Új felhasználó regisztrálása