Elkezdődtek a tárgyalások a Mal Zrt és a vörösiszap károsultak képviselői között

Szerdán délben elkezdődtek a tárgyalások a Mal Zrt és az iszapkárosultak képviselője között.

Ruttner György, a Mal Zrt. jogi képviselője a tárgyalások megkezdése előtt a sajtó jelenlétében azt mondta, a cég vezetése őszinte sajnálatát és megrendülését fejezi ki a károsultaknak, illetve az elhunytak hozzátartozóinak. Ruttner György, arra kérte Magyar Györgyöt, a károsultakat képviselő ügyvédet, hogy tolmácsolja feléjük a cég őszinte sajnálatát és részvétét. Ruttner emlékeztetett arra, hogy a Mal Zrt másfél milliárd forintos káralapot hozott létre a károsultak megsegítésére.

Magyar György azt mondta, hogy a károsultaknak érdeklődési körén kívül esik a jogi procedúra

Magyar György azt mondta, hogy a károsultaknak érdeklődési körén kívül esik a jogi procedúra, őket egy dolog érdekli, hogy az október 4-ei katasztrófát megelőző állapotokat minél inkább sikerüljön visszaállítani. Mint fogalmazott, az öt év alatt rendelkezésre bocsájtott másfél milliárdos alap álláspontja szerint, elsősorban a közösségi károk enyhítésére szolgálhat. Hozzátette: a károsultakat, feltehetően eg yszerre több forrásból is kártalanítják majd. Amennyiben egy-egy károsult ezeknek köszönhetően több kártérítést kapna, mint amennyi megilleti, azt a káralapba visszafizeti. A tárgyalásokon részt veszt az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság küldötte is. Az eredményekről a tárgyalások után, várhatóan kora délután adnak pontos tájékoztatást.

– Független Hírügynökség –








hirdetés