Elkezdődött az adventi várakozás Hajdúdorogon

Elkezdődött az adventi várakozás Hajdúdorogon
© Fotó: Magánarchívum
Hajdúdorog – Több százan gyűltek össze november 15-én a Vasvári Pál téren az immár kilencedik alkalommal felállított adventi koszorú köré, hogy együtt kísérjék figyelemmel a leghosszabb szál gyertya lángra lobbantását.

A népszokásaiban és hagyományaiban gazdag település a görög katolikus vallásával tűnik ki a környező városok közül. Ezért az adventi időszak hat héttel karácsony előtt kezdődik, mely a negyvennapos böjt időszakát jelképezi.

Az adventi várakozás azonban kicsit másképp kezdődött az előző évekhez képest. Az eseményt beárnyékolták a pénteki párizsi terrortámadások, így az elsőként lángra lobbanó gyertya nemcsak az adventi várakozás kezdetét, hanem ezen cselekmények áldozatainak emlékét is szimbolizálja.

Mislovics Andrea muzeológus köszöntője után felkérte dr. Seszták Istvánt, a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynökét, hogy áldja meg, majd gyújtsa meg az adventi koszorú első szál gyertyáját. A felkérésnek örömmel eleget tevő dr. Seszták István ünnepi köszöntőjében kiemelte, hogy a karácsonyra való készülődés – vagyis a negyvennapos böjt – nem más, mint az élet maga. Ezért azon kell fáradoznunk, hogy méltóan alakítsuk az életünket ahhoz a hivatáshoz, amire Isten hív minket. Ez nem más, mint maga az élet. Fontos az önmagunkra való odafigyelés, hiszen ha szomorúság is vesz körül minket, az isteni erények –úgy, mint az alázat–, a szelídség és a türelem átlendítenek ezen a nehéz perióduson – hangsúlyozta a főhelynök.

A gyertya, melyet karácsonyi készületünkben gyújtunk, utat mutat, melegséget hoz és az érkező Krisztus világosságát jelképezi. Ezen gondolatok szellemében, áldotta meg és lobbantotta lángra az adventi koszorú leghosszabb szál gyertyáját a Hajdúdorogi Főegyházmegye főhelynöke.

A rendezvényen a Szent Bazil Görögkatolikus Óvoda, Általános Iskola, Gimnázium, Szakközépiskola és Kollégium énekkara Szűcs Magdaléna kóruskarnagy vezényletével szívmelengető dallamokkal kedveskedtek az egybegyülteknek. A koszorút közelről is megcsodáló tömeget a Móra Ferenc Általános Iskola és AMI dolgozói által készített érsekszelettel és forró teával kínálták a művelődési ház és könyvtár dolgozói.

HBN-Miska Andrea​

Címkék: , ,







hirdetés