Helyi közélet

2015.01.27. 13:29

Videó: Vádat emelnek az egy éve történt trafikrablási kísérlet egyik gyanúsítottja ellen

Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást azzal a 26 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint eddig ismeretlen társával együtt megpróbált kirabolni egy Nemzeti Dohányboltot Debrecenben.

Debrecen - A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság vádemelési javaslattal fejezte be a nyomozást azzal a 26 éves férfival szemben, aki a gyanú szerint eddig ismeretlen társával együtt megpróbált kirabolni egy Nemzeti Dohányboltot Debrecenben.

A nyomozás adatai szerint 2014. január 27-én 15 óra 20 perc körüli időben Debrecenben, a Hortobágy utcán található Nemzeti Dohányboltba bement két férfi, akik közül az egyiknél fegyver vagy annak utánzata volt. Az alkalmazott azonnal megnyomta a pánikgombot, melyet a tettesek észrevettek, és a helyszínről zsákmány nélkül elmenekültek.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság nyomozói széleskörű adatgyűjtést és tanúkutatást végeztek az ismeretlen tettesek azonosítása és felkutatása érdekében. A beszerzett bizonyítékok és információk a rendőröket 2014. augusztus 12-én elvezették egy a bűncselekmény elkövetésével megalapozottan gyanúsítható 26 éves férfihoz, akit aznap debreceni otthonában a Terrorelhárítási Központ műveleti egysége elfogott. A nyomozók az ingatlanban tartott házkutatás során találtak egy zokniba rejtett gáz-riasztó fegyvert.



A rendőrök gyanúsítottként kihallgatták és bűnügyi őrizetbe vették H. Józsefet. A nyomozóhatóság kezdeményezte a terhelt előzetes letartóztatásának indítványozását, melyet a Debreceni Járásbíróság 2014. augusztus 14-én elrendelt.

A Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya a gyanúsítottal szemben a napokban befejezte a rablás bűntett kísérlet elkövetésének megalapozott gyanúja miatt folytatott nyomozást és a keletkezett iratokat vádemelési javaslattal továbbította az illetékes járási ügyészségnek.

H. József társát a rendőrség továbbra is keresi, melyre tekintettel a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztálya kéri, hogy aki az ezidáig ismeretlen férfiról, annak tartózkodási helyéről vagy a bűncselekménnyel kapcsolatban információval rendelkezik, jelentkezzen személyesen a Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Osztályán (Debrecen, Kossuth utca 20. szám), vagy telefonon tegyen bejelentést a nap 24 órájában elérhető 06-52/457-040-es telefonszámon, az ingyenesen hívható 06-80/555-111-es „Telefontanú” zöld számán (hétfőtől-csütörtökig: 8 órától 16 óráig, pénteken: 8 órától 13 óráig), illetve a 107-es, 112-es központi segélyhívó számok valamelyikén. A bejelentéseket a rendőrség bizalmasan kezeli.

- Hajdú-Bihar Megyei Rendőr-főkapitányság -

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!

Rovatunkból ajánljuk

További hírek a témában