Eljött Afrika ideje – mondta a dél-afrikai elnök

Eljött Afrika ideje – mondta a dél-afrikai elnök
Eljött Afrika ideje. Ezekkel a szavakkal indította el az egy hónapig tartó 19. labdarúgó világbajnokságot a házigazda Dél-Afrikai Köztársaság elnöke, Jacob Zuma pénteken, miután megtartották a nyitóünnepséget az első meccs és a majdani döntő helyszínén, a Fociváros nevű stadionban.

A nyitóünnepségről hiányzott a 91 éves Nelson Mandela, az apartheid elleni szabadságharc hőse, Dél-Afrika első fekete elnöke, mivel autóbalesetben meghalt előző este 13 éves dédunokája. Mandela a ceremónián egy hatalmas kivetítőn azért megjelent, arra kérte a szurkolókat, hogy “győzzenek le minden viszontagságot.”

15 évvel azután, hogy az apartheid-rendszertől megszabadult Dél-Afrikai Köztársaság rögbi-világbajnokságot rendezett, amit meg is nyert, a “Szivárvány Nemzet” most ismét a világ érdeklődésének középpontjába került, ezúttal a focival.

Habár a forgalmi dugók miatt csak félig volt tele a stadion a színpompás, zenés, táncos nyitóünnepség kezdetén, a vébé első mérkőzésére már megtelt az aréna, hiszen a házigazdák játszottak a mexikói válogatottal. A hazai közönség mindent megtett a csapatért, vuvuzela, vagyis dél-afrikai levegőkürtök tízezrei szóltak a meccsen, amely végül 1:1-re végződött.

– Független Hírügynökség –








hirdetés