Elítéltek egy paksi férfit, mert a donyecki szakadárok zsoldosa volt

Pécs – Jogerősen két év – négy év próbaidőre felfüggesztett – börtönbüntetésre ítélte kedden a Pécsi Ítélőtábla azt a paksi férfit, aki 2015 és 2017 között az úgynevezett Donyecki Népköztársaság hadseregében harcolt.

A táblabíróság MTI-hez eljuttatott közleménye szerint az ítélőtábla ezzel helybenhagyta a Szekszárdi Törvényszék elsőfokú ítéletét.

A magyar állampolgár vádlott 2015 szeptemberében utazott az ukrajnai Donyeckbe azért, hogy az ottani szakadárok oldalán harcoljon. Belépett a hadseregbe, ahol kiképzése után, zsold ellenében a frontvonalon teljesített fegyveres szolgálatot, többször meg is sebesült, és ezért kitüntetéseket is kapott.

A bírósági közlemény kitért arra is, hogy a vádlott a fegyveres harcokban való részvételéért az úgynevezett Internacionalista Harcos és a Spárta Zászlóalj Kiválósága nevű kitüntetést kapta meg.

A Tolna Megyei Főügyészség korábbi közleménye szerint a büntető törvénykönyv – a háborús bűncselekmények között, a tiltott toborzás egyik elkövetési formájaként – büntetni rendeli azt a magyar állampolgárt, aki szövetséges fegyveres erőn kívüli idegen fegyveres szervezetbe önként belép, erre ajánlkozik vagy ott kiképzésen vesz rész. A 2014. április 7-én kikiáltott donyecki köztársaságnak nincs önálló állami szuverenitása, sem nemzetközi jogalanyisága, ezért a hadserege ilyen idegen fegyveres szervezetnek minősül.

– MTI –