Elismerték Komádiban a véradókat

Jambrich Judit, az MVK Komádi Alapszervezetének elnöke és Szabó Mihály
Jambrich Judit, az MVK Komádi Alapszervezetének elnöke és Szabó Mihály - © Fotó: Rozsik Rita
Komádi – A véradók napjához közeledve rendezték meg Komádiban a véradóünnepséget, november 17-én.

A város idén elnyerte a „Humanitárius település” címet a helyi Vöröskereszt kiemelkedő tevékenységéért, valamint azért, mert a lakosok készségesen támogatják a szervezet munkáját. Az ott élő emberek öt százaléka vesz részt a rendszeres véradásokon, és ez kimagasló eredmény a környező települések között. A Véradó Ünnepségen elismerték a helyi Vöröskereszt aktivitását és a véradók önzetlenségét. A kiemelt véradók köszöntése után vacsorával és élőzenével folytatódott a rendezvény.

A kilencvenszeres véradó, Szabó Mihály a Napló kérdésére elmondta, hogy gyermekkorában édesapjának egy baleset miatt vérre volt szüksége a műtéthez. Ekkor értette meg, mennyire fontos a véradás, és eldöntötte, hogy mihelyst nagykorú lesz, ő is segíteni fog embertársain, ahogy annak idején ők is hozzájárultak édesapja felépüléséhez.

HBN–Rozsik Rita








hirdetés