Elismert orvosok – példát mutat a pályájuk

Elismert orvosok – példát mutat a pályájuk
© Fotó: Derencsényi István
Debrecen – Dr. Sebő Éva, a Kenézy Gyula Kórház Emlőcentrumának vezető főorvosa vehette át az ebben az évben 13. alkalommal meghirdetett Év orvosa díjat a Viktória étteremben péntek délután a Magyar Orvosi Kamara (MOK) által megrendezett ünnepségen.

A kitüntetett hazai és nemzetközi szakmai aktivitása kimagasló, a Magyar Radiológiai Társaság Emlőszekciójának vezetőségi tagja. A rezidens- és szakorvosképzésben magas színvonalú munkát végez” – hangzott el a díjátadáson.

Ugyancsak a péntek délutáni ünnepségen vette át dr. Legoza József, nyugalmazott megyei tisztifőorvos-helyettes a Hagymási Emlékérmet, amelyet ebben az évben nyolcadik alkalommal ítélt oda a kuratórium.

Fotó: Derencsényi István Fotó: Derencsényi István ©

– Az alapítók szándéka szerint a Hagymási Emlékérmet azok a kollégák érdemlik ki, akiknek emberi és orvosi magatartása példaképül szolgálhat, tevékenységükkel segítették a MOK működését, öregbítették jó hírét – fogalmazták meg a kitüntetett méltatásakor.

Mindkét kitüntetett Hajdú-Bihar megyében évtizedeken át dolgozott, illetve dolgozik a betegségek megelőzéséért, ezért kitüntetésükkel a prevenció fontosságára is szeretné felhívni a figyelmet a MOK Hajdú-Bihar Megyei Területi Szervezete.

HBN








hirdetés