Egyes információk szerint a Debrecen Európa-bajnok szerb kapusát, Braniszlav Mitrovicsot szerződtette a legnagyobb rivális, Szolnok együttese. A Hajdú-bihari Napló utánajárt, valóban elhagyta-e a kiváló kapus a cívisvárosi egyletet.
– Mitrovicsnak, ugyanúgy, ahogy a többi játékosunknak, a szezon végén tettünk ajánlatot a következő idényre, ám ő semmilyen válasszal nem szolgált még. Megmondom őszintén, kicsit csalódottak voltunk, amikor nem hivatalos forrásból megtudtuk, hogy aláírt a Szolnokhoz. Bár az igazsághoz tartozik, hogy már az idény közben, februárban hallottunk olyan információt, miszerint a Szolnok csábítja. Úgy látszik, a Tisza partján kedvelik a debreceni kapusokat, hiszen az előző idényben Decker Attilát csábították el tőlünk – fogalmazott Zubora Sándor, a debreceni vízilabdacsapat elnöke, aki elárulta, azóta megkeresték Mitrovicsot, ám a kapus nem erősítette meg, hogy a nagy riválishoz igazolt.
A Szolnok szakosztályvezetőjét, Mohi Zoltánt is megkérdezte a Napló az üggyel kapcsolatban. – A jövő héten tartunk sajtótájékoztatót, akkor nyilatkozunk a csapat jövőjét illetően – mondta a sportvezető, akinek válasza azért elég sok mindent sugall…
HBN-BN