Sport

2017.06.28. 16:09

Már akkor fantasztikus tempót diktáltak a raliban

Debrecen - A Trabanttal versenyző ifj. Gombácsi Lajos verhetetlen volt a hetvenes évek elején.

Debrecen - A Trabanttal versenyző ifj. Gombácsi Lajos verhetetlen volt a hetvenes évek elején.

Túlzás nélkül állíthatjuk, a Debrecen Volánnak köszönhetően a 70-es években virágzott a ralis élet a cívisvárosban. Az autós szakosztály több kiváló képességgel megáldott pilótával (dr. Dobi Dénes, Szénási József, Kónya Sándor) rendelkezett, akik szállították a szebbnél szebb eredményeket. Az egyik legsikeresebb csapattagnak ifjabb Gombácsi Lajos számított, akinél családi hagyománynak nevezhető a „benzingőz szeretete”.

Fényes diadal

– Édesapám motorversenyzőként remekelt, én és a fiam, Gombácsi Péter pedig a rali mellett tettük le a voksunkat. Eleinte ügyességi viadalokon indultam, ezeken hívtam fel magamra a figyelmet. 1971-ben megnyertem az országos bajnokságot egy hatszáz köbcentis Trabanttal. Lehetőségem adódott arra, hogy megnézzem a Trabant gyárban zajló munkát. Az ott eltöltött időszak során hasznos információkkal gazdagodtam, amelynek köszönhetően gyakorlatilag verhetetlenné váltam. A navigátorom Nagy Ferenc volt, szerencsére kiváló kapcsolat alakult ki közöttünk. A magyar klasszissal, Ferjáncz Attilával hatalmas csatákat vívtunk. Szeretnék köszönetet mondani dr. Kelentey Barnának, aki sok versenyünkön lelkesen szurkolt nekünk. A Volánról csupán pozitív emlékeim vannak, rengeteg segítséget kaptam tőlük, nekem gyakorlatilag csak a vezetésre kellett összpontosítanom. 1973-ban bejelentettem a visszavonulásomat. Megházasodtam, megszületett a gyermekem, nem szerettem volna az életemet kockáztatni. Manapság is figyelemmel követem a technikai sportokat, a túraautó-világbajnokságon szereplő Michelisz Norbertet hatalmas tehetségnek tartom – fogalmazott a Naplónak ifj. Gombácsi Lajos.

Jelentős segítség

– 1970 és 1975 között létezett az egyesület – kapcsolódott bele Győri János a múltidézésbe. – Ki kell hangsúlyozni, a vidéki települések közül egyedül a cívisvárosban jött létre a budapesti Volánnak köszönhetően klub, bár ebben Balogh Tibor főmérnök személyének ugyancsak fontos szerepe volt. A fővárosiak minden támogatást igyekeztek megadni, többek között két autót biztosítottak nekünk, ám több versenyzőnk saját járművel indult a viadalokon. Szakosztályvezetőként dolgoztam, sok teendővel járt a feladatom, de élveztem. Minden hónapban Budapestre kellett utaznom, ahol értekezleteken egyeztettünk. A versenyek előtt már két-három nappal útra keltünk a kísérőkocsival, amiben a szerelőnk is helyet foglalt, emellett benzint és alkatrészeket vittünk magunkkal. Csodálatos közösség alakult ki, minden évben edzőtáborban vettünk részt Gyöngyös környékén, Béren. Ezek a napok szintén kiváló hangulatban teltek. Hogy miért szűnt meg az alakulat? Több összetevője volt a dolognak, elsősorban anyagi problémák merültek fel. Fájó szívvel vettem tudomásul a döntést, hiszen a szívemhez nőtt a társaság – zárta mondandóját Győri János.

HBN-BÁ

Ezek is érdekelhetik

Hírlevél feliratkozás
Ne maradjon le a haon.hu legfontosabb híreiről! Adja meg a nevét és az e-mail-címét, és mi naponta elküldjük Önnek a legfontosabb híreinket!